„Aki egyetlen paraszttal sakkban tartotta az országot”: Elena Ceauşescu
2020. augusztus 4. 13:58 Stefano Bottoni
Korábban
A nemzet (gyűlölt) anyja
Elena „szakmai” ambíciói ekkor már jelentősen befolyásolták férjének gazdaságfejlesztési terveit. 1970-től 1980-ig Elena a több száz fősre duzzadó és korszerű berendezésekkel ellátott Vegyipari Kutatóintézet élén állt, és vezérigazgatójaként elérte, hogy a korábban jelentéktelen vegyipar fejlesztésére jelentős összegeket fordítsanak. 1972-től a kutatási-fejlesztési rendszert felügyelő Tudományos és Technológiai Tanács végrehajtó bizottságának lett a tagja, 1980-tól pedig e testületnek az elnöke.
1974-ben már a Román Akadémia rendes tagjává is választották, és több világegyetem doktori címet adományozott az országa „legkiválóbb” tudósának. Nem túlzás azt állítani, hogy a román tudományos világot máig meghatározó botrányok és plágiumügyek abban a közegben gyökereznek, amelyben a szinte analfabéta Elena Ceauşescu akadémikussá válhatott.
A kölcsönös szívességek és a rokoni kapcsolatok meghatározó szerephez jutottak – természetesen a minőség és a szakszerűség rovására – a tudománnyal foglalkozók előmenetelében.
Ezzel párhuzamosan Elena egyre markánsabban foglalt teret a román közéletben mint főállású politikus. Már nem a korábbi anyai szerepben, hanem a Román Szocialista Köztársaság first ladyjeként. Nőideálja ekkor Mao Ce-tung felesége, Csiang Csing volt, akivel 1971-ben ismerkedett meg Pekingben.
Valódi politikai emelkedése és befolyása 1973-ban kezdődött, amikor beválasztották az RKP Politikai Bizottságába. Az 1974-es Argentínába tett elnöki látogatás alkalmat adott Elenának, hogy megismerje Evita Perón emlékét. Az ő sziporkázó személyisége és legendája lenyűgözte (és feltehetően irigységgel töltötte el) Románia – idegen nyelveket nem beszélő, a mély paraszti világból érkező és ezért gátlásait még őrző – első asszonyát.
Akire az RKP XI. kongresszusa után már rábízták a belső harcok szempontjából kulcsfontosságú káderügyek felügyeletét is, 1979-től pedig már a teljes párt- és államapparátus kinevezési folyamatát ellenőrizhette. A korábban sem ismeretlen nepotizmus tovább burjánzott.
Az általános terrorhangulat sérthetetlenné tette Elena Ceauşescut, aki láthatóan élvezte szinte korlátlan hatalmát. Ekkor bontakozott ki az elnöki pár (és nem kizárólag a formális hatalmat birtokló Nicolae) személyi kultusza, amely az utolsó évtizedben szürreális mértékűvé vált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap