2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története

2014. augusztus 22. 10:08 Németh Máté

Békekísérletek a 1990-es években – harcok az ezredforduló után  

1987 decemberében az izraeli közigazgatás alatt lévő fiatal palesztinok felkeltek a megszállt területeken, amivel elkezdődött az első intifáda. A PFSZ által is támogatott, de alapvetően alulról szerveződő ellenállás izraeli áruk bojkottjában, a munka és adófizetés megtagadásában, valamint gumiégetésekben, kődobálásban nyilvánult meg. Egy évvel később a PFSZ és a Fatah legfőbb vetélytársának számító, az intifáda idején megalakuló Iszlám Ellenállási Mozgalom, a Hamász fegyveres akcióba kezdett Izrael ellen.

Az első intifáda az 1993-as oslói béketárgyalások  megindulásával csendesedett el. Maga a felkelés az arab-izraeli konfliktusok sorában nagy jelentőséggel bírt abból a szempontból is, hogy itt a palesztinok a szomszédos arab államok segítsége nélkül, önállóan szálltak szembe az izraeliekkel, segítve ezzel saját identitásuk kialakulását. Az 1993 szeptemberében, Washingtonban aláírt Osló-i Egyezmény többek között kimondta, hogy a Palesztin Hatóság kormányozhatja Gáza és Ciszjordánia bizonyos részeit, a palesztinok önállóságot kaptak belügyeikben, a dokumentumra így azok államiságuk megfogalmazásának zálogaként tekintettek. Egy évvel később létrejött a palesztin autonómia és önkormányzat, Izrael pedig megkezdte katonái kivonását a vitatott területekről, Ciszjordániából és Gázából.

A békefolyamatok azonban holtpontra jutottak a 2000-es években, a vállalásait ugyanis egyik tárgyalófél sem tartotta be teljes egészében, és az egyre jelentősebb szervezetté váló Hamász továbbra sem ismerte el Izrael Állam létét. 2000-ben - miközben az Ehud Barak izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat közötti újabb megegyezési kísérletek zátonyra futottak - kitört a második palesztin intifáda, amely az évized közepéig tartott. 2005-ben Ariel Saron kormányfő döntése következtében az izraeliek megkezdték a Gázai övezet kiürítését és az ottani zsidó telepek felszámolását. Mahmúd Abbász palesztin elnök a kivonulás utolsó momentumait "örömnapnak" nevezte. Az azóta eltelt évek azonban a térség számára továbbra sem hoztak boldogságot, tartós békét. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár