Ősi kutyatemetkezések mesélnek a neolitikumról

2013. május 30. 09:35

Ősi kutyatemetkezések tüzetes vizsgálata során a kutatók képet kaptak arról, hogyan nézhetett ki egy átlagos ebtulajdonos: a tenger gyümölcsei alkották táplálékának zömét, gazdag hitvilággal rendelkezett, viseletét pedig ékszerekkel dobta fel, amelyeket néha kedvenc kutyája nyakába akasztott.

Korábban

Az amerikai PLoS ONE tudományos folyóiratban publikált tanulmány arra a kérdésre kereste a választ, volt-e egyértelmű kapcsolat a kutyatemetkezések gyakorlata és az emberi viselkedés között. A kutatók szerint volt. „Úgy tűnik, a kutyatemetkezések sokkal gyakoribbak voltak azokon a területeken, ahol vízi élőlényekben gazdag menü került az asztalra, mivel ezeken a vidékeken jóval nagyobb számú emberi populáció élhetett, ami magával vonzotta a nagyobb számú temetkezési helyszíneket is” – mondta el Robert Losey, az Albertai Egyetem antropológusa a Discovery Newsnak.

A felfedezés továbbá cáfolja azt a spekulációt, miszerint a kutyák csupán „munkatársak” lettek volna a vadászatok alkalmával. „Ha a kutyák eltemetésének gyakorlata kizárólag az ebeknek az élelemszerzéssel összefüggő előnyeihez társult volna, akkor azt várnánk, hogy leghamarabb a korai holocén időszakból (kb. 9 ezer évvel ezelőtt) kerüljenek elő sírok, amikor az emberi megélhetés már jobban függött az állatok közreműködésétől” – mondta Losey. Azonban a kutatás rávilágított, hogy a kutyák ezt megelőzően is fontos szerepet töltöttek be eleink életében, s érzelmileg is kötődtek kedvenceikhez.

A kutatók úgy gondolják, a legtöbb kutyaeltemetés Kelet-Szibériában, mintegy 7-8 ezer évvel ezelőtt történhetett. Az ebeket főként a vadászó-gyűjtögető népek kaparták el, a később a területre érkező, pásztorkodásból élő törzsekre ez annyira nem volt jellemző. „Ebben az időben a kutya volt az egyetlen állatfaj, amely közel élt az emberhez, ily módon érzelmileg is sokkal jobban kötődtek hozzájuk az őskoriak, mint a többi állathoz, amelyekkel szembe találták magukat vándorlásaik során” – magyarázta Losey.

A temetkezések az ember és a kutya közti szövetséget tükrözik, vélik a szakértők. Egy férfit például két házi kedvenccel együtt temettek el, egyikőjük a balján, a másik a jobbján aludta örök álmát. Egy másik sír esetében egy ebet kerek kavicsokkal együtt helyeztek örök nyugalomra, ezek valamiféle játékot szimbolizálhattak, néhányat a szájába is tettek, más kutyákat pedig díszes eszközökkel, például kanalakkal és kőkésekkel együtt hantoltak el.

Az egyik legérdekesebb sírban egy olyan kutya található, amelyik négy szarvasfogból álló nyakláncot viselt a nyakában. „A nyakláncos kutyát egy olyan régióban találtuk meg, ahol az emberi táplálék igen gazdag volt halban” – mondta Losey. A kutató szerint ez a kedvenc valószínűleg halála előtt nem sokkal csatlakozhatott az emberi közösséghez, hiszen még kevéssé szokott hozzá a halban gazdag táplálkozáshoz, s étrendje még inkább a szárazföldhöz kötődött. A vadászó-gyűjtögető népek kutyái egyébként hasonló megjelenésűek lehettek, mint a mai szibériai husky.

A finn Uppsalai Egyetem kutatója, Erik Axelsson, az őskori kutyák egyik neves kutatója szerint az emberek és a kutyák táplálkozási, valamint temetkezési szokásai nagyon hasonlóak voltak a neolitikumban, ami a kutya-ember kötelék erősségére és történelmi mélységeire utal. „A két faj ugyanazt az életteret osztotta meg egymással, hasonlóak voltak az étkezési szokásaik, de még ugyanaz a betegség is kínozta őket” – mondta a finn kutató.