Kleopátra elfeledett gyermeke
2013. április 5. 08:59
Korábban
Afrikai királyné
Bár Octavia maga nem volt túl szerencsés a szerelemben, nagyszerű kerítő volt, hiszen i.e. 25-ben fontos szerepet játszott Kleopátra Szeléné és Juba házasságának tető alá hozásában. Jubában és újdonsült feleségében sok volt a közös: mindketten árván nőttek fel, szüleik öngyilkosok lettek, földjeiket konfiskálták, s katonai parádén mutogatták őket. Helyzetük politikailag igen kényes volt, így összeházasításuk a lehető legjobb megoldásnak tűnt.
Juba és Kleopátra Szeléné Mauretania királyaként és királynéjaként tért vissza Afrikába. Mauretaniába érve azt tapasztalhatták, hogy gyakorlatilag – kivéve talán Augustust – senkinek nem tartoznak elszámolással és a tartomány teljhatalmú urai lettek. Viszont a hatalom felelősséggel is járt: Afrika legnyugatibb provinciája hatalmas kiterjedésű volt, magába foglalta a mai Algéria és Marokkó területét, illetve néhány, eredetileg a Hispania Baetica-val való kereskedelem elősegítésére alapított római és görög gyarmatot.
A tartomány egyik fővárosát, Iolt Caesarea néven alapították újjá és számos impozáns épületet emeltek, köztük az alexandriai mintájára egy világítótornyot, egy királyi palotát és néhány templomot a görög, illetve egyiptomi istenek tiszteletére. Királyi udvaruk vonzotta a tudósokat szerte a birodalom területéről, s egyfajta kozmopolita központtá alakult. A királyi pár két évtizeden át kormányozta Mauretaniát, egészen Kleopátra haláláig. Azonban 65 évvel az után, hogy a provinciát egyesítették, Mauretania sorsa a feldarabolás lett: Claudius császár két részre, Mauretania Caesariensisre és Mauretania Tingitanára osztotta, Ptolemaiosz, Juba és Kleopátra életére pedig a feledés fátyla borult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.