Színesbőrű volt-e Kleopátra?
2011. szeptember 8. 12:02
Az utókor mindig saját szempontjainak megfelelően alakítja a múlt nagy alakjait. Nem volt ez másképp Kleopátra esetében sem, ugyanis a makedón származású egyiptomi uralkodónő több metamorfózison is átment: előbb afrikai, majd közel-keleti lett a kutatóknak, illetve íróknak köszönhetően - tudhatjuk meg Lucy Hughes-Hallett kutatásaiból.
Korábban
Hughes-Hallett évtizedek óta kutatja a legendás szépségű uralkodónő utóéletét, a témát feldolgozó kötetét (Cleopatra: Histories, Dreams and Distortions) 1990-ben írta meg. A szerző szerint azóta minimum két ponton változott Kleopátra megítélése. Egyrészt afrikaivá vált: Martin Bernal Afrika-szakértő szerint a rasszista kutatók képtelenek voltak elfogadni, hogy a görög, ezáltal az európai kultúra szülőhazája valójában a fekete kontinens. Bernal eszméi hamarosan elterjedtek, így Kleopátra bőrszínét egyre többen sokáig szégyenletesen elhallgatott tényként kezelték. A Londoni Színház 1991-es előadásában a fáraónőt már egy fekete színésznő alakította Shakespeare darabjában, az Antonius és Kleopátrában.
A tudomány mai állása szerint viszont nem bizonyítható, hogy Kleopátra színesbőrű lett volna. Az uralkodó származását tekintve makedón volt, a rokonságban rendszeresek voltak a családon belüli házasságok, ő maga viszont apja egyik ismeretlen ágyasától született. Ráadásul a huszadik századi megkülönböztetés is helytelen, mivel az ókorban a mai értelemben nem tettek különbséget a fekete-afrikaiak és a fehér európaiak között, és a rabszolgaság sem függött a bőrszíntől.
A történésznő szerint Kleopátra nem lehetett észrevehetően sötétebb bőrű, mint azok a rómaiak, akikkel kapcsolatba került. A fáraónő Julius Caesar halála előtt Rómában élt; amikor Octavianus és az uralkodónő közti konfliktus utolsó szakaszához érkezett, a római költők és propagandisták erősen eltúlozták Kleopátra idegen származását. Azonban egyik írás sem tért ki arra, hogy kinézetében különbözne a rómaiaktól, márpedig ha fekete bőrű lett volna, azt Hallett szerint a források mindenképp megjegyezték volna.
A korai kilencvenes években Shakespeare művének másik feldolgozásban a hellenisztikus fáraónőt földön ülő, fekete bőrű nőként jelenítették meg, kihangsúlyozva az uralkodó nem európai jellegét. Lucy Hughes-Hallett szerint, noha nem ismerjük Kleopátra genetikai eredetét, az bizonyos, hogy a köztársasági Róma polgárait sokkolta Kleopátra, aki szeretett aranytrónszékben ülni.
A másik jelentős változás Kleopátra utóéletében a fáraónő közel-keleti megítélése: az 1920-as években Ahmed Shawqi egyiptomi drámaíró művében Kleopátrát már a nyugati hatás ellen védekező nemzeti hősnővé formálta. Ráadásul a térség lakóit sokáig elpuhult és nőies, önmagukat kényeztető embereknek tartották, míg a rómaiak a férfias erények – patriotizmus, önfegyelem, nemi mértékletesség és harckészség – megtestesítői voltak. Hughes szerint mára ez megfordult, napjainkban már a militáns iszlám képviselői tekintik elkényelmesedettnek a nyugati világot.
A szerző szerint Kleopátra - Artúr királyhoz hasonlóan - folyamatosan változik, és mindaddig átalakul, míg nevét el nem felejtik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05