Régészet testközelből: Julius Caesar Budapesten
2011. október 25. 16:30
A Vam Design Centerbe ellátogatók Julius Caesar római hadvezér-politikus erődjében, az ókori Bibraxban érezhetik magukat, ahol igazi leletek hozzák közel az ásatás élményét.
Korábban
Az unalmas üvegtárolós megoldásoktól elszakadva egy történelmi bizonyítékokkal alátámasztott, de még nem teljesen feltárt galliai erődön keresztül ismerhetjük meg Julius Caesar (i.e. 100-44) életének legfontosabb mozzanatait. A kiállításon az általánosságokból kiindulva haladunk a részletek felé. Minden látogató kap egy ásatási naplót, aminek a segítségével egy kicsit maga is részese lehet a Bibraxban, mai nevén Bibracte-ben zajló régészeti munkának (http://www.bibracte.fr/en/).
A kiállítás szervezői nagy hangsúlyt fektettek a fényekre, illetve ennek hiányára és a zenei aláfestésre a még nagyobb hatás elérése céljából. „A tárlat arra vállalkozik, hogy bölcsőtől a koporsóig végigkísérje ennek a mitikus férfinak a sorsát” – mondta el a kiállítás kurátora, Ferencsák Dávid. Bár Caesar áll a középpontban, számos ismert történelmi figurával találkozhatnak a látogatók: Caesar szeretője, Kleopátra, az életére törő Brutus, a szónok Ciceró és Vercingetorix, a gall hadvezér is előbukkan az „ásatás” során.
A Caesar-kiállításon egy római kori katonai létesítmény régészeti feltárását tekinthetik meg az érdeklődők és válhatnak annak részesévé. Kutatóárkok, mérőszalagok, mérőeszközök, ásók, lapátok, leletek, kerámiatöredékek, csontvázak jelenítik meg egy valódi ásatás élményét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.