Hárommellű nők a bronzkorból

A minden korábbinál nagyobb és gazdagabb lelőhely abban is kivételesnek tekinthető, hogy a kora bronzkor végétől a csontvázas sírokat követően a késő bronzkor kezdetéig folyamatosan temetkeztek ide. Így ez a lelőhely különösen jó lehetőséget nyújt a 4200-3400 évvel ezelőtti, mintegy 800 évet átölelő időszak temetkezési szokásainak és az edények formájában, díszítésében is megmutatkozó változásainak követésére.

A legújabb ásatási megfigyelések arra utalnak, hogy a Mészbetétes edények népe kultúrájának eredete végső soron közvetlenül a keleti eredetű, állattartó Zsinegdíszes kultúrához köthető. A zsinegdíszesek háton fekvő, felhúzott, oldalra fordított lábú halottai a C14-es vizsgálati adatok alapján i.e. 2900-2200 között a Dnyepertől Lengyelországon és Északkelet-Európán, Német- és Csehországon át Ausztria és Svájc területén ismertek. A nagy expanziós erővel rendelkező, korai időszakában egységes kultúrát i.e. 2400 körül helyi csoportok váltották fel, melyek egyikeként alakult ki a Litzenkerámia kultúrája. A korai bronzkor harmadik időszaka elején a Dunántúlt elfoglaló népesség az edényeibe benyomott addig üres mintákat helyi hatásokra elkezdte fehér mészbetéttel kitölteni, s ez a továbbiakban edényművessége meghatározó eleme lett.

A bonyhádi lelőhelyen jól követhető, hogy a kezdetben csontvázasan temetkező közösség a hamvasztásos sírok megjelenésétől kezdve az edényeken lévő bemélyedések kitöltésére egyre gyakrabban használta a mészbetétet. A kultúrának nevet adó, az edényeiken látható gazdag, változatos, egyes esetekben csonthamut is tartalmazó mészbetétnek eddig főként csak az összetételét elemezték, a motívumokban mindössze változatos díszítőelemet látva fel sem merült az esetleges jelentéstartalom vizsgálata. Pedig a régészeti megfigyelések és az embertani adatok együttesen arra utalnak, hogy miként a viseletből megmaradt bronzékszerek egyértelműen jelzik a halott nemét, az edénymellékletek összetétele és díszítése is összefügg az elhunyt személyével.

Az ivókürtök a még táplálásra szoruló gyermekek sírjait, hiányuk pedig a már nagyobb gyermekek nyughelyét jelzik. A sírokban talált több mint száz edényformán látható közel félezer eltérő típusú, kétezernél is több motívumot a hamvak antropológus által meghatározott neme szerint csoportosítva azonnal kirajzolódott egy kör, amely következetesen a férfi, illetve a női sírokhoz kapcsolódott. Az adatokat más temetők anyagán is ellenőrizve egyértelművé vált: a nemek és a becsült elhalálozási korok alapján a Mészbetétes edények népe kultúrájának északi és déli területein a sírmellékletekben az edények méretében, formájában és díszítésében egyértelműen összefüggés mutatható ki.

A motívumok elhelyezése az edényeken megfelel a testtájak szerinti elrendezésnek, azaz jelzéssel bírnak a halott neméről. Ez azt jelenti, hogy az urnák például magát a halottat ábrázolják, a mészbetétes motívumok révén pontosan megjelölve, hogy férfi, vagy nő volt-e az elhunyt személy. Az is érthetővé vált, hogy miért éppen a csontvázas rítusról a hamvasztásra áttérés időszakában terjedt el széles körben a mészbetét alkalmazása, hiszen így próbálták kitölteni azt az űrt, amit a tűzben testestül, ruhástul megsemmisült elhunyt miatt éreztek, így üzentek a közösségnek és a világnak (és évezredek múltán nekünk is): ki volt az elhunyt, mely közösséghez, régészeti kultúrához tartozott. Ezek az új felismerések egyben meghatározzák a kutatás következő feladatát is: vajon a mészbetét összetételében gyakran megfigyelhető égett csontdarabok nem a halott hamvaiból származnak-e – nemcsak formájában, hanem lelkében is megjelenítve a halottat a sírokba helyezett edények testén?

Érdekes összefüggésekre világít rá az egyik legegyértelműbb és leggyakoribb motívum: a női sírok edényein látható mell- és a melldísz jelzése is. Első pillanatra meghökkentő volt, amikor az urnák egy részén a megszokottól eltérően három, vagy néha még több jel is utalt mellekre. Ezzel természetesen nem a bronzkori nők külön típusára utaltak, hanem a bőséget, a termékenységet jelezték ilyen módon. Addig amíg a földművelő népeknél az elvetett és kikelő mag misztériuma, a termékenység az őskori nagy fenekű idolokban testesült meg, az állattartó népeknél már a rézkori korongokon is megfigyelhető módon a harmadik mell ábrázolásával inkább az újszülött felnevelésében fontos emlők szerepét emelték ki. Így került az állattartó Mészbetétes edények népe női halottainak edényeire olykor az átlagos kettőnél több mell ábrázolása.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2015

• Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
• Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
• Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban 
• A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
• Rudolf, a trónörökös halála
• A csalogány és a csalogányvadászok
• Marie Curie és a „rádiumlányok”
• Kivégzésük előtt mondták