Hatósági árszabások Magyarországon
2011. január 25. 09:02
Ki ne bosszankodna manapság azon, hogy minden drága? S ki ne tapasztalta volna, hogy szombaton mindig többet kérnek a sárgarépáért a piacokon, mint csütörtökön? S hányszor tettük fel magunknak a kérdést: ki mondja meg, mi mennyibe kerüljön? Tuza Csilla a hatósági árszabások történetének nyomába eredt a Magyar Országos Levéltár oldalán.
Korábban
Már az ókorban is találhatunk olyan példákat – akár a Bibliában is – mely védi a fogyasztók érdekeit a túlkapásoktól, törvény tiltja az árak méltánytalan emelését, büntetik a csaló vagy hitvány portékát árusító kereskedőket.
A középkorban és a koraújkorban az ipari árut vagy élelmiszert előállító iparosok érdekvédelmi szervezetei, a céhek, nemcsak a tagjaik védelmét látták el a kontárokkal szemben, de a céh termékeit megvásároló vevőket is védték a csalástól, vagy a rossz minőségű árucikkektől. Vásárok alkalmával a céh választott tagjai, az ún. látómesterek gondoskodtak arról, hogy a termék „hiba nélkül való legyen”. Akinek a munkájában hibát találtak, nemcsak hogy árulni nem engedték, de méltó büntetést is fizetett a céh ládájába.
Egyes céhek, így pl. a pékek, előírták a zsemle, a cipó méretét, és attól egy dekát sem volt szabad eltérni. A vargák, tímárok, szűcsök szigorúan szabályozták, mely mesterség miféle árut és milyen nyersanyagból gyárthat, hogy egyikük se akadályozza a másik munkáját, és ne sértsék egymás érdekeit, pl. finom prémeket csakis a szűcsök használhattak. A céh vigyázott arra is, hogy egyik mester se halmozhasson fel árukészleteket, vagy nyersanyagot céhtársai kárára. Így tehát azt is szabályozták, melyik mester, milyen nyersanyagból mennyit vehet.
Az árucikk legfontosabb jellemzője azonban mindenkor az ára volt. Míg Nyugat-Európában a növekvő városi lakosság, majd a 16. századtól a beáramló amerikai arany szükségessé tette a piac, és így az árak szabályozását is az állam részéről, addig Magyarországon ez kicsit másképpen alakult. A két, majd három részre szakadt országban nem lehetett egységes gazdaságpolitikáról beszélni, a török elleni háború megszervezése pedig prioritást élvezett minden más előtt. A céhek életébe, és így az árakba történő állami beavatkozás csupán arra szorítkozott, hogy a hús, és kenyér árszabásával és előteremtésével a hadsereg ellátását biztosítsák, de a helyi igényeket, egy szűk, vagy csak kicsit nagyobb vonzáskörzetet kielégítő céhek nem érdekelték az államot.
Az első törekvés a céhes áruk árának szabályozására az 1659. évi 71. tc. volt. Ebben az országgyűlés elrendelte, hogy a mesteremberek, és kézművesek termékeinek árát, és a használatban lévő mértékegységeket ezentúl a megye szabályozza. Természetesen az egyes megyéknek összehangolt működésre volt ehhez szükségük, nehogy előfordulhasson olyasmi, hogy ugyanaz az árucikk két szomszédos megyében óriási árkülönbséggel kerülhessen piacra. A megyék árszabása ellen vétőket komolyan büntették: az az eladó, aki drágábban adta el áruját, az árucikk teljes értékével bűnhődött, ha az meghaladta a 12 Ft-ot, a 12 Ft-nál kevesebbet érő árut pedig elkobozták, s azt részben a megye, ill. részben a szolgabíró kapta meg. S ha valaki nyíltan szembeszegült a megye parancsával, azt 100 Ft-ra (!) büntethették, akár nemes, akár szabad királyi város, akár paraszt volt az ellenszegülő.
A 17–18. századból tömegével maradtak ránk árszabások a megyei levéltárakban. Ezeket a megyék többnyire magyar nyelven adták ki, mesterségek, azaz céhek szerinti lebontásban, az adott céh minden egyes termékének felsorolásával, s mellette az ár meghatározásával. Ezeket a megyei árszabásokat az MTA Néprajzi Kutatóintézete gyűjtötte díszes csokorba, s mind a céhes termékekre, mind a korabeli ár- és gazdasági viszonyokra gazdag forrásanyagot jelentenek, ékes, régies magyar nyelvezetük pedig külön kiemelendő.
Mivel 1723. után a megyék közigazgatásának felügyelete a Helytartótanácshoz került, így az árszabásokat is fel kellett küldeniük jóváhagyásra. Ezeket az árszabásokat azután a Helytartótanács jóváhagyta, esetleg javította, majd visszaküldte a megyéknek. Jelen dokumentum azonban 1726-ban elfeküdt az ügyintéző íróasztalán, s így a legfelső hatóságnál maradt. S hogy mi mennyibe került 1726-ban Pozsony megyében?
„A Tehén husnak funtyát N. Szabad Kiraly varosokban jővendőbéli N. Varmegye Disposiojaigh vágják 4 denar.”
„Fiatal csődemős Bárány husnak fontya Szent Győrgy napigh 5 denar. Szent Győrgy nap után 3 ½ denar”
„szapannak fontya 12 denar”
„Egy pár Topanka vagy Karmasinbul bvalo Deli Csizmatul 1 Fl 60 Den”
„Bocskor 4 den”
„Egy egész Selem Őltőzetért 3 Fl 25 Den”
„Dunabeli pontynak fontya 14 den”
Tuza Csilla cikke a MOL oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Súlyos társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet regényeiben Aldous Huxley 20:20
- Sokszor napokig viselte ugyanazt a ruhát Hetty Green, a milliárdos üzletasszony 19:05
- Többször vezette ki Franciaországot a válságból Charles de Gaulle 16:05
- Tutanhamon sírjának felfedezésével mindenkit lenyűgözött Howard Carter 15:05
- Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását 09:06
- Inspiráló nőknek is otthont adott a tiszadobi Andrássy-kastély 09:05
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila tegnap
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre tegnap