Húsz éve esett szét a jugoszláv föderáció

Törésvonalak

Az első világháború után létrejött SHS- (később Jugoszláv) Királyság a kezdetektől gyenge lábakon állt. Az áhított délszláv egység megvalósulása után gyorsan felszínre törtek a nemzetiségi ellentétek: a "háromtörzsű egy nemzet" alkotta államszövetségben a domináns szerepért a szerbek és a Magyar Királyságon belül évszázadokig szinte teljes önkormányzatot élvező horvátok küzdöttek, háttérbe szorítva a gazdaságilag legfejlettebb, ám területben és népességben kisebb szlovénokat, miközben begyógyíthatatlan, újból és újból felfakadó fekély volt az államalakulat testén a szerbek és albánok kibékíthetetlen koszovói konfliktusa.

1945 novemberében kiáltották ki a királyságot felváltó Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot (1963-tól Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság), amelyet hat tagállam: Szerbia (és a hozzá tartozó Vajdaság autonóm tartomány és Koszovó autonóm terület), Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Montenegró hozott létre. A kelet-európai országok között különleges helyet elfoglaló Jugoszlávia nem állt erős szovjet befolyás alatt, ún. önigazgató szocialista rendszert épített ki, nemzetközi téren pedig az el nem kötelezett országok mozgalmának lett a vezetője.

Joszip Broz Tito 1980-ban bekövetkezett halála után a vezetést kollektív elnökség vette át, de a köztársaságoknak szinte korlátlan politikai autonómiát biztosító decentralizáció miatt egyre kevésbé érvényesült a központi hatalom, az ország pedig egyre mélyebben süllyedt a gazdasági válságba. A szerb politikát 1986 után Slobodan Milosevic határozta meg, nem titkolva, hogy fő céljának a koszovói "albán nacionalizmus" elleni küzdelmet és Nagy-Szerbia megteremtését tekinti.

A törésvonalak 1988 végén tovább mélyültek: a szlovén és a horvát köztársasági parlament elutasítása miatt ugyanis a szövetségi törvényhozás addig példátlan módon nem fogadta el az 1989-es költségvetést. Horvátország és Szlovénia a politikai pluralizmusban, a demokrácia kiszélesítésében és a radikális piacorientált reformokban látta a kiutat a válságból, jóllehet a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége (JKSZ) mereven elvetette a többpártrendszert.

A JKSZ 1989. január végi KB-ülése a megosztottság miatt nem tudott dönteni a gazdasági és politikai intézkedésekről, a fő ellenlábasok Stipe Suvar, a JKSZ KB Elnökségének horvát nemzetiségű elnöke és Milan Kucan szlovén pártvezető, valamint a szerb Slobodan Milosevic voltak. Eközben folytatódott a gazdaság mélyrepülése, meredeken zuhant az életszínvonal, az infláció 1989 végére 2665 százalékra kúszott az egyí évvel korábbihoz képest, a külföldi adósság elérte a 21 milliárd dollárt.

A JKSZ 1990. január 14-i rendkívüli kongresszusa - szentesítve a bekövetkezett változásokat - már elismerte a pluralizmust, az ülésről azonban kivonultak a párt föderalizálását követelő szlovén küldöttek. A májusi folytatáson a JKSZ lemondott társadalmi vezető szerepéről és többpárti szövetségi választások kiírására hívott fel, ám ezt a tanácskozást is bojkottálták a szlovén, a horvát és a macedón képviselők.

A jugoszláv tagállamok közül elsőként a legfejlettebb köztársaságban, Szlovéniában kezdődtek meg a piacgazdaság bevezetését célzó reformok, a privatizáció és a demokratizálódás. A Szlovén KSZ 1988 tavaszán elkötelezte magát, hogy a "szocialista önigazgatás javára lemond a hatalmon lévő párt szerepéről". A belgrádi vezetés példát akart statuálni és 1988 nyarán hadititkok kiszivárogtatásának vádjával perbe fogta a Mladina című liberális lap újságíróit, az akció azonban visszájára sült el: Ljubljanában több tízezren tüntettek a koncepciós per ellen.

1989 elejétől sorra alakultak az ellenzéki szervezetek: a Dimitrije Rupel író vezetésével létrejött Szlovén Demokrata Szövetség szuverén szlovén állam, új alkotmány kidolgozása és nyugati rendszerű parlamenti demokrácia mellett szállt síkra, a Szlovén Szociáldemokrata Szövetség a parlamenti demokráciát, a független bíráskodást, a független szakszervezetek megteremtését, a szabad magánkezdeményezés és a szabad választások biztosítását, a sztrájkok teljes legalizását hirdette meg, s megalakult a Szlovén Keresztényszociális Mozgalom, valamint a Szlovén Környezetvédők Szövetsége is. Ljubljanában felgyorsultak az események: a szlovén kommunisták felvetették kiválásukat a JKSZ-ből, s megjelent Jugoszlávia első ellenzéki sajtóterméke, a Szlovén Demokrata Szövetség lapja.

A szlovén parlament 1989 szeptemberében alkotmánymódosítással a köztársasági törvényeket a szövetségi törvények fölé helyezte, deklarálta Szlovénia szuverenitását és jogát a Jugoszláviából való kilépésre, majd december 7-én megalakult az ellenzéki szervezeteket tömörítő Szlovén Demokratikus Ellenzék (DEMOS). 1990 elején a Demokrata Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Kereszténydemokrata Párt, a Parasztszövetség és a Zöldek Pártja választási koalícióra lépett, a szlovén népfront pedig úgy döntött, hogy önálló politikai párttá alakul és saját programmal képviselőket állít a választásokon.

A JKSZ KB kudarcba fulladt 1990. januári ülése után a Szlovén KSZ kilépett a szervezetből, és felvette a Demokratikus Megújulás Pártja (ZKS) nevet. Márciusban alkotmánymódosítással a köztársaság elnevezése Szlovén Köztársaságra módosult, a Szerbiával való viszony kiéleződése miatt pedig (1989 végén gazdasági bojkottot hirdetett Szlovéniával szemben) a DEMOS már önálló szlovén hadsereg létrehozását követelte.

1. Törésvonalak
2. A szétválás hónapjai

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód

• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
• Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
• A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
• Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
• Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
• Kilincs a túloldalon
• Az én 89-em
• Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?