Az én 89-em

A mi családunk tartott a változástól: mivel a nagyszülők generációja megélt már kitelepítést, és hadifogságot is, úgyhogy az első dolgunk az volt, hogy 25 kilogramm cukrot, lisztet és némi arany ékszert vásároltunk, ki tudja, mit hoz a jövő? Az arany bármikor eladható, ez igaz, a cukor viszont kőtömbökbe állt össze évekkel később. Lakótelepen éltük, de feles művelésben kivettünk Árpádföldön egy kertet, és zöldséget, gyümölcsöt termesztettünk, mi, addigra már ízig-vérig városi emberek. Abban az évben rengeteg karalábé termett, úgyhogy 1989-ről az is eszembe szokott jutni, milyen sokféleképpen ettük akkoriban a karalábét. Aznap, amikor Nagy Imrének és társainak az újratemetése volt, az árpádföldi kertben kezdtük a napot, utána otthon a televízión néztük a közvetítést.

Ekkor történt meg az is, hogy fellelkesülve korábbi sikeres NDK-utazásunkon, befizettünk egy repülős kelet-berlini utat a következő évre is. Azonban az ország időközben megszűnt, az utazási iroda pedig írt, hogy ha nem bánjuk, akkor a befizetett pénzből egy München–Salzburg utazást ajánlanak fel. Nagyon örültünk neki, életemben ott ettem először Haribo gumicukrot és ott, München főterén úgy éreztem, ez a szabadság, hogy itt lehetünk.

1989 karácsonya elsősorban Erdély és a román forradalom miatt volt más. Leveleztem korombeli erdélyi magyar lányokkal, és egyikük azt kérte karácsonyra, hogy szaloncukorba csomagolva szivart küldjünk az édesapjának. Ezt meg is tettük, és a küldemény célba ért. Másrészt 1989-ben volt apám 50 éves, így nagy ajándékkal készültünk: festményárverést szerveztek az erdélyi menekültek megsegítésére, amelyre anyámmal titokban elmentünk, és meg is vásároltuk Burza János egy alkotását. Nagy volt az öröm. Utána azonban jóformán a tévé képernyője előtt töltöttük a napokat: a romániai forradalom híreit követtük. Az év végén édesapám legjobb barátja, aki újságíró volt, eltűnt. Apám hiába hívogatta telefonon, majd ment el a Rákóczi úti lakásához, nem találta sehol. Már csak az új év elején, 1990-ben derült ki, hogy hiába kerestük: segélyszállítmányokat vitt Erdélybe a forradalom alatt. Az 1990-es év bizakodással és reményekkel indult.

Karády hazatérése

Karády Katalin kultusza már az 1970-es évek végén is virágzott, ugyanis a Filmmúzeum mozi újra bemutatta a Halálos tavaszt, a Hungaroton pedig a színésznő nagylemezét is megjelentette. A munkásnők is Karádyt hallgattak: azt a letűnt világot, polgári jólétet szimbolizálta nekik, amelyre törekedtek.  A lemez 90 Ft-ba került, óriási volt a kereslet rá. Árkus József a Népszabadság 1979. december 16-i számában ezt némi iróniával nyugtázta: „Viszik, mint a cukrot, mégsem fogy el, könnyedén pótolják a készletet, még a legöregebb eladók sem emlékeznek hasonló csodára. Mármint, hogy valaha is ekkora példányszámban adtak volna ki magyar hanglemezt. Elégedetten mondogatják is azoknak a vevőknek, akik színes televíziót, magnetofont, hűtőszekrényt, lemezjátszót vagy egyéb haszontalanságokat keresnek mostanában, hogy azért nem kell üres kézzel távozniuk az üzletből, mert Karády-nagylemezt viszont korlátlan számban vásárolhatnak.(…) Ha Karády Katalin meggondolja magát, és egyszer majd tényleg hazalátogat, a repülőtértől a szállodáig nagylemezeivel rakhatjuk ki az útját, csakhogy sár ne fröccsenjen a cipőjére.”

Miben állt Karády varázsa? A Népszabadság 1979. december 16-i száma szerint erotikus kisugárzásában: „Az idősebbek, akik annak idején láthatták a Halálos tavasz főszerepében, azt állítják, hogy sem azelőtt, sem azóta nem született hozzá hasonlítható magyar filmszínésznő, mert Karády nyakig begombolkozva is perzselően erotikus légkört árasztott, a férfiaknak kiszáradt a torkuk, ha csak megpillantották a filmvásznon, a tisztességes nők pedig annyira megvetették, hogy kétségbeesetten próbálták utánozni a mozgását, frizuráját, bűnös titkokat sejtető hanghordozását.” Másrészt persze a fiatalságukat sírták vissza a Kádár-kor nyugdíjasai.

Hazatérésének híre időről időre felröppent a pesti flaszteren. Mindig volt egy „jól értesül” figura, aki „biztos forrásból” hallotta, hogy Karády Budapestre látogat. A New York-i kalapüzlet-tulajdonos, egykori magyar díva utoljára 1989-ben, Vitray Tamás műsorában egy telefoninterjúnak köszönhetően hallatta összetéveszthetetlen hangját magyarországi rajongóival. De már csak halála után ért haza: 1990. február 9-én hunyt el, 1990. február 15-én indult el az USA-ból utolsó útjára, a Farkasréti temetőbe. Hazatérése szintén a rendszerváltás szimbóluma lett: vége annak a szocialista időszaknak, amikor nem lehetett a színésznőért önfeledten rajongani.

A vasfüggöny utolsó keletnémet áldozata

1989. szeptember 11-én nyitotta meg Magyarország a határait az NDK-menekültek előtt, így lehetővé téve számukra, hogy a nyugati, szabad világba mehessenek. Ez az esemény meggyorsította a két német állam, az NDK és az NSZK egyesülését. Az NDK-sok Magyarországról a nyugati világba tett határátlépései „tiltott határátlépési kísérletként” az 1978. évi IV. tv. 218§ értelmében bűncselekménynek számítottak. A keletnémet állampolgárok mozgástere Lengyelországtól Bulgáriáig terjedt, így alapesetben 3 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtották ezt a tevékenységet. A tetten ért határsértőket – az 1969. június 20-i, Magyarország és az NDK között megkötött egyezmény értelmében – átadták a kelet-német titkosszolgálatnak, a Stasinak. 1989 nyarán több mint ötvenezer NDK-s várakozott Magyarországon a határnyitásra. Akiknek nem volt türelmük kivárni az ekkoriban már igencsak magas fordulatszámon pörgő politikai háttéralkudozások eredményét, azok a továbbra is érvényben lévő tiltás ellenére próbáltak átjutni az úgynevezett “zöldhatáron”. Közülük a szerencsésebbek élve megúszták a próbálkozást – akár átjutottak, akár nem. A pechesebbek sajnos az életükkel fizettek: a vasfüggöny utolsó keletnémet áldozata Kurt Werner Schulz volt. Őt 1989. augusztus 21-én lőtte le egy magyar határőr dulakodás közben. Felesége, Gundula Schafitel és hatéves fia átjutottak a szabad világba.

Habsburg Ottó hazatér

Az 1989-es év szenzációja volt Bokor Péter Habsburg Ottóról szóló filmje, az Isten akaratából. Egy izgalmas tabukérdés feloldásának számított a mozifilm, hiszen a 40 évnyi államszocializmus alatt jóformán kiejteni sem lehetett Habsburg Ottó nevét, nemhogy filmet forgatni róla. Habsburg Ottó először magánemberként 1988. július 13-án lépett magyar földre. 1989 tavaszán a Páneurópai Unió elnökeként viszont már hivatalosan látogatott Magyarországra. Ezeken a tárgyalásokon döntöttek a páneurópai piknikről, amelyen az NDK-állampolgárok először juthattak át tömegesen a szabad világba. 1989 őszén felmerült a gondolat, hogy Habsburg Ottó köztársasági elnök legyen. 100 ezer aláírás össze is gyűlt, azonban Habsburg Ottó a felkérést nem vállalta el. Nem vállalhatta, hiszen – ahogyan a Kritika c. folyóirat 1989. évi 3. számában is írtak róla – „ (Habsburg Ottó) olyan ember, aki – polgári foglalkozást választván – az agrárproblémákról írt doktori disszertációt, aki a század európai és világtörténelmének legnagyobb alakjaihoz volt bejáratos, akit a politikusok éppúgy számontartottak, mint a legitimizmus hívei Ausztriában és Magyarországon egyaránt, ám aki éppen műveltsége, széles történelmi és politikai látóköre miatt egész élete során jól tudta, érzékelte: a monarchia Közép-Európában restaurálhatatlan.”

Az eltűnt kézilabdázó lányok

1989-ben élénken foglalkoztatta a közvéleményt Elekes Csilla és Kiss Éva eltűnése is. A válogatott kézilabdások valójában Németországba távoztak, vagyis a kor szóhasználata szerint disszidáltak. Ez azt jelentette, hogy e tettükért eltiltották őket az itthoni szerepléstől. A Mai Nap cikke találgatta az okokat: szerelmesek lettek, nyaralni mentek, vagy csupán elegük lett a kézilabdából a lányoknak? Egyik sem. 1989. július 12-én Elekes Csilla írt a Magyar Kézilabda-szövetségnek, hogy pályáját más országban, más klubban folytatja, és kéri a szövetség megértését.

Szent Jobb-körmenet

40 év szünet után 1989. augusztus 20-án volt újra Budapesten Szent Jobb-körmenet. Az üveghenger ereklyetartóban őrzött, pecsétekkel lezárt ereklyét a Szent István-bazilikában tekinthették meg egész évben az érdeklődők. 17 órakor Paskai László bíboros tartott főpapi szentmisét. 18 óra 15 perckor indul a körmenet. Ez az esemény volt az újraéledő vallásszabadság nyitánya. És ez volt az első lépés ahhoz is, hogy augusztus 20-a ismét Szent István ünnepe lehessen, és ne az 1949-es Alkotmányé. Ebben az évben került újra egyházi kézbe a Gellért-hegyi sziklatemplom is, ahol 1989. augusztus 27-én tartották az első szentmisét.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Ókor

• Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban
• Lumbini buddhista szobrai
• Rejtély, miért fordult vissza Hannibál Róma kapuja előtt 
• Tutanhamon sírjának felfedezésével mindenkit lenyűgözött Howard Carter
• Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását
• Arisztokrata turisták is hozzájárultak az Akropolisz pusztulásához
• Brutális leszámolással ért véget Róma és Karthágó konfliktusa
• A kelták szerint szellemek és boszorkányok látogatnak a mi világunkba Halloween éjszakáján
• Sokat elárulnak a lápokban talált múmiák a régi Európáról