Keselyűk, harci fejszék, törzsfőnökök
2009. október 19. 11:02
Keselyűk, harci fejszék, törzsfőnökök címmel tartanak kedden konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében. A tanácskozás középpontjában az alsónyéki újkőkori temetőjében feltárt hétezer éves "törzsfőnöki" sír leletanyaga áll.
Korábban
"Az alsónyéki temetőben, amely a lengyeli kultúra lelőhelye, 2006 és 2009 között végeztünk feltárásokat. E népcsoport első lelőhelyét az 1880-as években a Tolna-megyei Lengyel mellett fedezték fel, a község lett az adott kultúra névadója. Az alsónyéki Európa legnagyobb neolitikus lelőhelye: míg a korábbi ásatások során a lengyeli kultúrához tartozó 650 sírt tártak fel, itt körülbelül két és fél ezret" - magyarázta Zalai-Gaál István professzor, a Régészeti Intézet tudományos tanácsadója, hozzátéve, hogy a nagyszámú sír mellett a legtöbb ilyen korú, az i.e. 5. évezredből származó házmaradványt is itt tártak fel, szám szerint ötvenet.
Ismertetése szerint a keddi konferencia középpontjában az alsónyéki nekropolisz egyik temetkezése áll, amely az egész temető legjelentősebb sírjának tűnik. Az előadásokon szó lesz az ásatásokról, a feltárt sírcsoportokról, a csontanyag antropológiai elemzéséről és az állati maradványok vizsgálatáról, ahogy a tengeri kagylókból és a rézből készült ékszerekről, valamint a kőeszközökről is.
"A leletek alapján ítélve valószínűleg a törzsfőnököt temették itt el. Ez egy zsugorított csontvázas temetkezés olyan szerkezetű sírgödörben, amely sehol másutt Európában nem ismert. Többé-kevésbé szabályos négyszögletes, kétszer kétméteres sírgödörről van szó, a négy sarkában egy-egy hatalmas kerek lyukkal, amelyet cölöplyukként határoztunk meg. Utóbbiakból arra következtettünk, hogy az évezredek során elpusztult sírépítmény részei lehettek. Ilyen szerkezetű sírból 50-60 is van ezen a lelőhelyen.
A törzsfőnöktől néhány méterre egy hasonló szerkezetű sírban valószínűleg a feleségét temették el, mert ez az egész európai neolitikum leggazdagabb ékszermellékletes temetkezése.Ami furcsa, hogy a csiszolt kőeszközökből, amelyek e korszak legjellemzőbb leletei, minden típus jelen volt a törzsfőnök sírjában: átfúrt kőfejszét, kőbaltát, kőéket, kőbuzogányt helyeztek az elhunyt koponyája köré. Ezekből a családfők, törzsfőnökök esetében egy-egy, maximum kettő szokott lenni, itt viszont az összes típus előfordult" - emelte ki a régész.
Érdekességként megjegyezte, hogy a fejsze "réz előképekre" vezethető vissza. "A Balkánon vannak a legkorábbi rézbányákra utaló nyomok. Ott kezdődött a késő újkőkori földművelő közösségek átalakulása fejlettebb szerkezetű társadalommá: rézből öntöttek eszközeiket, ékszereiket, és ezek lassan terjedtek észak felé. Az alsónyéki temetőben vannak nyersrézből készült ékszerek. Rézeszközöket viszont még nem használtak a lengyeli kultúrában, de már ismertek őket: a kőfejszéiket olyan formára csiszolták, mint a rézfejszék, aki nem ismeri a lengyeli kultúra anyagát, az rézkori tárgynak véli őket. Itt időbeli eltolódás van a délkelet-európai régióhoz képest, ahol már a korarézkor volt, itt pedig a késő neolitikum vagy a kettő közötti átmenet. Az átmenet és a dunántúli korai rézkornak a története szempontjából is nagyon fontosak ezek a leletek" - hangsúlyozta Zalai-Gaál István.
Mint kifejtette, ahhoz, hogy végső történeti képet kapjanak, restauráltatni, majd elemezni kellene a temetőben talált 6-7 ezer sírkerámiát. "Ebből kronológiai rendszer alakul ki, tehát, hogy melyik sír vagy sírcsoport a korábbi, melyik a későbbi, és hogyan viszonyulnak egymáshoz. Szükség lesz radiokarbonos kormeghatározásra is, de a csontanyag antropológiai és DNS-vizsgálatát is el szeretnénk végeztetni, amellyel kimutatható, hogy milyen családi szerkezetben éltek ezek az emberek. Adatokat kapunk a közösségen belüli hierarchiáról is" - hangsúlyozta Zalai-Gaál István.
A meghívó az MTA honlapján
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap