Szorongva fogadták a munkásőrök a rendszerváltást
2009. szeptember 10. 11:06 ArchívNet
Idegesen, szorongva és a pártállam - meg persze saját munkájuk - sorsa fölötti aggodalomban élték át a munkásőrök 1989 hónapjait. Ólmosi Zoltán az ArchívNeten közzétett válogatásában a szervezet történetének utolsó évét követi nyomon, amely egyben egyfajta tükörképet is nyújt a magyarországi köztörténet szinte minden eseményéről.
Korábban
Féltették a kádári jövőképet
A megyei parancsnokságok negyedévenként (esetenként havonta) küldtek a Munkásőrség Országos Parancsnoksága (MOP) propaganda és sajtó osztályának vezetője részére információs jelentéseket, amelyek az egyes egységek, alegységek beszámolóit összegezték. A többségükben meglehetősen kulturált jelentések közül Ólmosi azokat vette alapul, amelyek az egyszerű munkásőrök életét is meghatározó problémákra hívták fel élesebben a figyelmet.
Ezek az összegzések visszatükrözik azt a félelmet is, hogy mi lesz, ha nem lesz párt, mi lesz, ha nem lesz Munkásőrség, és mi lesz, ha nem lesz munkánk, miből fogunk élni. Egyértelműen megállapítható, hogy azt a biztos jövőképet féltették, amelyet a Kádár-rendszer addigi évtizedei jelentettek nemcsak az egyszerű embereknek, hanem rendszerhűségüket a munkásőr tagság vállalásával is kifejező személyeknek.
Melyek azok a csomópontok, amelyekről ezek az iratok árulkodnak? Pozsgay Imre államminiszter nyilatkozata '56 népfelkeléssé nyilvánításáról, március 15. megünneplése, Kádár János felmentése pártelnöki tisztségéből, Nagy Imre és társai, majd Kádár János temetése, a Munkásőrség feloszlatása. A párt helyzete, a formálódó ellenzék viszont állandó téma. Szinte hónapról hónapra végigkövethető a munkásőrök viszonya a magyarországi reformmozgalmakhoz, aminek egyes irányzatait ugyan elfogadták, de felfogásuk alapvetően az egypártrendszer talaján állt.
„Aggodalommal tölti el munkásőreinket az egymás után alakuló pártok, alternatív szerveződések és egyéb csoportok megalakulása és tevékenysége. E szervezetek programot sem hirdettek, csak demokráciát akarnak. Egy szót sem szólnak, mit akarnak tenni a kibontakozás, a gazdasági fellendülés, a néphatalom megújulása érdekében. Tapasztalataink szerint semmit sem fogadnak el az MSZMP javaslataiból, mindent bírálnak, tüntetéseket szerveznek. A nép nevében szólnak, ezért igen sokan vetik fel a kérdést, milyen nép, melyik nemzet hatalmazta fel őket, hogy nevükben üvöltsenek.”
Ez a felfogás 1989 januárjától októberéig markánsan átalakult a Munkásőrség társadalmi állományának tetemes részében. Mind többen kezdték elfogadni a többpártrendszert, de az MSZMP vezető szerepét továbbra is elengedhetetlennek tartották. Nem értették, hogy a párton belüli hatalmi torzsalkodás eredményképpen az MSZMP vezetése miért löki el magától a Munkásőrséget. Úgy vélték, hogy a platformszabadság, a politikai mozgalmak legalizálása mögött elmarad a gazdaság valóságos átalakítása. Természetesen ezek a gondolatok, ha kivennénk az adott évkörből őket, sok esetben ma is elmondhatók lennének. Ugyanis az időszak gazdasági és politikai válsága sok áthallással üzen a mai magyar társadalom számára.
A válság által egyik legjobban érintett régióból, Nógrádból érkezett jelentés tükrözi vissza talán legpontosabban a helyi érzéseket: „A munkásőrök egy része olyan munkahelyen dolgozik, ahol szorongással és a munkanélküliségtől való félelemmel élik át a dolgozók a munkahelyeken folyó átszervezéseket. Ez rendkívül megnehezíti a munkásőrök mindennapi helytállását is, mert a munkatársaik a kialakult helyzetben a kommunistákat teszik felelőssé mindenért.”
Az 1956-os forradalom átértékelése – azt lehet mondani – kiverte a biztosítékot a Munkásőrségen belül. Szinte minden jelentés egyértelműen elítélte Pozsgay Imre kijelentését arról, hogy '56-ban népfelkelés volt Magyarországon, mert úgy érezték, hogy Pozsgay megtörte a pártegységet, ráadásul olyan pillanatban, amikor a párt első embere külföldön tartózkodik: „ez a nyilatkozat akkor hangzott el, amikor Grósz elvtárs Svájcban volt. Ebből is arra következtetnek, hogy a felső vezetés nem egységes és a Politikai Bizottság egyes tagjai felelőtlenül nyilatkoznak, nem gondolnak a kijelentéseik következményeire, csak a saját hatalmi harcukra.”
A párt belső harcai ettől kezdve a különböző jelentésekben ismételten, újra és újra feltűnnek. Pozsgay kijelentése kapcsán szinte minden jelentés azt veti fel, hogy ha az úgynevezett forradalmárok voltak az igazi emberek, akkor ők, akik úgymond a párt mellé álltak, kik voltak, „mi volt a Munkásőrség? A nép ellensége, netán terrorszervezet?”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az aszódi Podmaniczky–Széchényi-kastély 10:35
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat 09:50
- Saját országának nevét is megváltoztatta Mobutu, Zaire elnöke 09:05
- Utolsó pillanatáig nevettetett Harry Einstein, a nagy komédiás tegnap
- A politikai rendőrség még a szabadságharc után is veszélyesnek tartotta Mindszenty Józsefet tegnap
- Előbb filmsztár lett, majd a színpadot is meghódította Törőcsik Mari tegnap
- Átírta a tévétörténelmet Larry Hagman és a Dallas sorozat tegnap
- Nem a folyó megfelelő részén haladt, ez okozta a Princess Alice katasztrófáját tegnap
