A művészeti irodalomban sok olyan történettel találkozunk, melyek arról szólnak, hogyan vezette az orránál fogva egy művész valamelyik műértőjét, esetleg kollégáját. A megtévesztőkről és megtévesztettekről szóló történetek az ókorba nyúlnak vissza, és napjainkban is folytatódnak. 

Az egyik leghíresebb ilyen történet Zeuxiszé és Parrhaszioszé, akik nélkül talán illuzionizmusról sem beszélhetnénk. Vetélkedésüket id. Plinius írja le a Naturalis Historiae-ban: „(…) A hagyomány szerint Parrhasziosz versenyre kelt Zeuxisszal, és mivel ez oly tökéletesen megfestett szőlőfürtöt mutatott be, hogy a madarak rászálltak a képre, ezért Parrhasziosz egy festett függönyt mutatott be, mely oly élethűen volt ábrázolva, hogy Zeuxisz a madarak ítéletétől eltelve sürgette a függöny elhúzását, hogy láthassa a képet. Mikor felismerte a tévedését, őszinte szégyenkezéssel átengedte a pálmát, mivel ő a madarakat tévesztette meg, Parrhasziosz viszont magát a művészt csapta be. Állítólag később is festett Zeuxisz egy szőlővivő fiút, s amikor rászálltak a madarak a szőlőre, ugyanazzal az őszinteséggel, mint előbb, haragosan művéhez lépett, és azt mondta: a szőlőt jobban festettem meg, mint a fiút, mert ha őt is tökéletesen készítettem volna el, a madaraknak félniük kellett volna tőle.” (Gesztelyi Tamás fordítása)

A szem csapdája

E verseny szerint az antikvitásban a művészet feladata az volt, hogy a jelen nem lévő dolognak a képe megtévesztő módon hasonlítson magára a dologra. Az élethű ábrázolás ugyanis képes lehet felkelteni a nézőben az „eredeti” tárgy élményét, s ezáltal illuzionisztikus hatást érhet el. Az illúzió vágya nem más, mint a valóság megkettőzésének igénye, amit a művészet évszázadokon át igyekezett kiszolgálni. E folyamatnak főbb állomásai a reneszánsz perspektivizmusa, a barokk dinamizmusa, mozgásábrázolása, a fénykép, majd a mozgókép, a film megjelenése, majd a digitális művészet, a 3D animáció és a számítógépes játékok.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. tél számában olvasható.