Programkavalkád a műemlékek ünnepén
2009. április 17. 12:02 MTI
Korábban
Templomok és faluséták Borsodban
A műemléki világnap Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kiemelt fontosságú esemény, hiszen a megye ezen emlékei az ország összes műemlékállományának 10 százalékát alkotják. A Herman Ottó Tudományos Közhasznú Egyesület tájékoztatása szerint a műemléki világnaphoz kapcsolódnak a Miskolci Galéria szombati programjai, ahol Szalay Lajosra, Miskolc híres művészére emlékeznek majd születésének 100. évfordulója alkalmából. A galéria április 18-i rendezvényei egyébként már beharangozzák a 2010-es miskolci évet, amikor a város számos évfordulóját egyszerre ünnepli.
Borsod egyik idegenforgalmi központjában és világörökségi területén, az Aggteleki Nemzeti Parkban és környékén jó néhány település várja a műemléki világnapon, április 18-án az érdeklődőket. E vidéken több tucat műemlék tekinthető meg díjmentesen szombaton, az Aggteleki Nemzeti Park valamennyi szálláshelyén 10-20 százalékos kedvezmények is várják a látogatókat, sőt a szállóvendégek ezen alkalomból a Baradla-barlangban a kombinált túrát 50 százalékos kedvezménnyel látogathatják. Faluséták várják az érdeklődőket Aggteleken, Jósvafőn, de érdemes ellátogatni Gömörszőlősre és Szögligetre is, ahol népi műemléképületek, néprajzi gyűjtemények teszik érdekessé a kirándulást. Szögliget fölött magasodnak Szádvár romjai, az erőd feltehetőleg a tatárjárás után épült. Bár falai már lepusztultak, de a bozóttal benőtt, sokhelyütt 10 méter magas romok még jól érzékeltetik a vár egykori nagyságát.
Tornaszentandráson a 12. századból való, országos jelentőségű ikerszentélyes római katolikus templomot érdemes megnézni, amely kiemelkedő művészettörténeti jelentőségű falképeket rejt. A következő látnivalót egy cseppnyi kis település, Szalonna kínálja. Bár a hófehér falú, zsindelytetős Árpád-kori református templomot a falut átszelő 27-es útról is látható, érdemes leparkolni kőkerítése mellett és besétálni a vidék egyik legrégibb és leglátványosabb műemlékébe. Martonyiban hangulatos sétára indulhatnak a vendégek, a község határában pedig felfedezhetik - az erdő közepén álló - Háromhegyi Pálos templom- és kolostor maradványait. Ez a falu határától 3,5 kilométerre található, romosan is gigantikus építmény a pálos rendhez tartozó épületek egyik legjobb állapotban megmaradt darabja.
Hídvégardó szintén sok látnivalót nyújt az arra járóknak: barokk római katolikus templomát 1777-ben építették, református temploma 1794-97 között készült el, a copf stílusú Gedeon-kastély - ma közösségi ház - 1770 táján épülhetett. Nem maradhat ki a sorból Perkupa sem, a települést a II. világháborút követően megjelent műemlék-jegyzékek második Hollókőként említik. Nevezetesek a falu templomai, a Petőfi utca egykori népi lakóházainak helyreállított homlokzatai, régi kőhídjai. Szintén kiemelt borsodi község Ragály, itt található a Balassa-kastély, amely szombaton szinte egész nap nyitva áll a látogatók előtt. Fontos műemlék a helyi református templom, amely a 13. században épült.
A Sajó és a Bódva mentén és a folyók ölelte hegyvidéken - Edelénytől Rudabányáig - szintén különleges műemlékek és látnivalók várják a kincskeresőket. Edelényben például az L’Huillier-Coburg-kastély és a Borsodi Tájház és földvár, Szendrőben a vár romja és a Kékfestőház Múzeum, Rudabányán pedig a Megyei Bányászattörténeti Múzeum szerepel a kínálatban. Szerencstől a Zemplén vidékén át - amelyet az ország egyik legvarázslatosabb vidékeként emlegetnek -, a Tokaj-Eperjesi-hegység területén a Tokaji Múzeumot, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumot, a széphalmi Kazinczy Emlékcsarnokot, a Füzéri várat és Tájházat, a füzérradványi Károlyi-kastélyt, Komlóskán a Ruszin Tájházat és Boldogkőváralján a várat nézhetik meg az érdeklődők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.