Emlékezés a berlini fal utolsó áldozatára
2009. február 17. 10:38 Spiegel Online
Bár nem ő volt a kommunista Németország utolsó mártírja, a berlini falon átkelve őt ölték meg utoljára a német határőrök: Chris Gueffroy emlékét a fal lebontása után 20 évvel is élénken őrzik Berlinben.
Korábban
Berlinben a múlt héten emlékeztek a fal utolsó áldozatára: az alig 20 éves Chris Gueffroy-jal 1989. február 5-6-a éjszakáján végeztek a lövések, amikor megpróbált átmászni a falon. Az egykori védelmi vonal halálsávjában álló templomban rendezett megemlékezésen az áldozat anyja, Karin Gueffroy is gyertyát gyújtott fia emlékére.
A fiatal felszolgáló, aki a kötelező katonai szolgálat elől szeretett volna megszökni, azért döntött a menekülés mellett, mert úgy hallotta, hogy a határokon felfüggesztették a tűzparancsot. Barátjával együtt sikeresen vették az első akadálysort, amikor észrevették őket az őrök. Gueffroyt 10 golyótalálat érte, és szinte azonnal meghalt. Barátja komolyan megsérült, és fogságba esett.
A határokon érvényes tűzparancsról évek óta parázs vita dúl Németországban, és az egykori keletnémet vezetők mindig is tagadták ennek létét. Egy 2007-ben előkerült dokumentum azonban igazolta a vádakat, és az 1973. október 1-i dátummal ellátott utasítás a következőképp fogalmazott: „Ne habozzon használni a fegyverét, ha valaki megsérti a határt, még ha nők vagy gyerekek is azok”. Azzal kapcsolatban azonban a mai napig nem rendelkezünk hivatalos számokkal, hogy hányan haltak meg a keletnémet határokon. Ezt a számot a magánkezdeményezésből létrehozott Augusztus 13-a Munkacsoport 1200-ra teszi.
A határ utolsó áldozata azonban nem Gueffroy volt: Winfried Freudenberget akkor ölték meg, amikor 1989. március 8-án egy hőlégballonnal próbált átrepülni a fal fölött. Később több embert öltek meg, miközben Lengyelország felé menekültek volna: azt a határt 1989 júniusában, amikor a Szolidaritás került hatalomra, le is zárták. A rendszer utolsó áldozatának holttestét 1989 novemberében az Oderából fogták ki, napokkal a fal lebontása előtt.
Idén egyébként egész éves ünnepségsorozattal emlékeznek a 20 évvel ezelőtti ünnepségekre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.