Vörös dobozokkal emlékeznek a berlini fal lebontására
2009. január 30. 10:29
Január 28-án ünnepélyesen megkezdték azt a közel egy éven át tartó ünnepségsorozatot a német fővárosban, amellyel a Berlint elválasztó fal 1989. november 9-i megnyitására emlékeznek.
Az emlékévben kiállításokkal, beszélgetésekkel, és szervezett városnézésekkel érzékeltetik majd, hogy milyen hatalmas változásokat hozott az elmúlt két évtized. Húsz esztendővel a történelmi falbontás után, 2009. november 9-én Berlinben ismét lebontják a falat, pontosabban annak hatalmas dominókból épült hasonmását, ami az egész évet átfogó jubileumi ünnepségek záróaktusa lesz, mégpedig a Brandenburgi kapu mentén, ahol évtizedeken keresztül Berlin keleti és nyugati felét hermetikusan elválasztó hírhedt kommunista építmény egy szakasza húzódott. A csütörtökön ismertté vált tervek szerint diákok több mint 1000 óriásdominóból 2,5 kilométer hosszúságban felépítik ismét a "falat", hogy azután legyen mit ledönteni, azaz pontosan két évtizeddel később ismét megtörténhessen a szimbolikus falbontás.
A városban a múlt még meglévő részleteire emlékeztetnek: a Potsdamer Platz közepén egy vörös információs doboz mutatja be a város átváltozásának főbb lépcsőfokait. Az építményben egy interaktív panorámaképen követhetjük nyomon, hogy miként vált a terület az üveg és acél legmodernebb szentélyévé és miként szerezte vissza központi helyét az újra egyesült városban.
A doboz azonban hamarosan útra kel, és az év folyamán a város 15 történelmileg legfontosabb pontját keresi majd fel, miközben pontos helyét mindig egy hatalmas, héliummal megtöltött, 100 méter magasba felengedett, nyílvessző alakú léggömb jelzi majd. A város illetékesei szerint a hasonló látványosságokra azért is szükség van, mert a falból mára szinte semmi sem maradt. A turisták, akik a német múlt ezen darabját keresik, szinte sehol sem lelik a keletet és nyugatot elválasztó építmény nyomait.
A hírhedt berlini fal 1961 augusztusától 1989 novemberéig 155 kilométer hosszúságban választotta el egymástól az egykori Kelet- és Nyugat-Berlint. Lebontását a volt NDK végnapjaiban, 1989. november 9-én este kezdték meg a berliniek. Ezután vette kezdetét a szervezett bontás, amelynek során az építmény minden nyomát szerették volna végleg eltüntetni Berlinből. Az akkor indokolt lépés azonban sokak szerint elkapkodott volt, és érdemes lett volna valamivel többet megőrizni a főváros eme mementójából.
Ma már csak az East Side Gallery és még néhány mementóként megmaradt faldarab - s nem utolsósorban a Checkpoint Charlie melletti múzeum - emlékeztet az akkori hidegháborús és félelmetes betonkerítésre, amely mentén máig is vitatott adatok szerint legkevesebb 192 menekülőt lőttek le a volt keletnémet határőrök.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap