Határnyitó piknikre emlékeztek Sopronban
2008. augusztus 21. 08:13
A Páneurópai Piknik és a magyar-osztrák határnyitás 19. évfordulójáról emlékeztek meg németek és magyarok, egykori szervezők és a rendszerváltás után született fiatalok.
Korábban
Az emlékhelyen politikusok méltatták a 19 évvel ezelőtti eseményeket, amikor Sopronpusztánál több száz keletnémet jutott át a vasfüggönyön túlra, a magyar-osztrák határ menti szögesdrót ideiglenesen megnyitott kapuján át.
Az MDF és az Antall József Alapítvány által szervezett kerékpáros emléktúra résztvevői Ausztriát érintve 30 kilométer megtétele után érkeztek a sopronpusztai emlékhelyhez a délutáni koszorúzásra. Az emléktúrán részt vevő Dávid Ibolya, az MDF elnöke a 19 évvel ezelőtti események jelentőségéről elmondta: a piknik történelmi fordulópontot jelentett, ezért köszönet illeti az egykori szervezőket, a debreceni MDF-et és a soproniakat.
Az emlékezés fontosságáról szólva az ellenzéki politikus rámutatott: ez kötelesség. Mindenkit emlékeztetni kell arra, hogy soha többet nem akarunk szögesdrót mögött élni - hangsúlyozta. Dávid Ibolya kijelentette: 19 évvel ezelőtt ezen a helyen indult meg a közép-európai szocializmus és kommunizmus lebontása, ott kapta agóniájáról az első bizonyítványt a kommunizmus, és Sopronpusztánál nyílt meg a lehetőség egy békés, demokratikus átmenet elindítására.
Firtl Mátyás, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta: az évfordulón jó lenne végre az egykori szervezők által meghirdetett célok és eszmék beteljesedését ünnepelni. Rainer York, a német parlament, a Bundestag CDU-CSU frakciója képviseletében szólt az egybegyűltekhez. Hangsúlyozta: civil kurázsi eredménye volt a Páneurópai Piknik, a polgárok civil kurázsija tette lehetővé, hogy több száz NDK-s polgár a szabad világba jutott.
Ivanics Ferenc, a Páneurópai Piknik '89 Alapítvány kuratóriumi tagja hangoztatta: Sopronpuszta azon kevés helyek egyike, ahol népek közösen tudják ünnepelni sikerüket. Ezért hangzik fel minden alkalommal a magyar és a német Himnusz.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap