Cseh freskón a középkori császár arcképe
2008. május 30. 11:00
IV. Károly német-római császárt és cseh királyt, valamint fiát, IV. Vencelt is ábrázoló freskót találtak Dél-Csehországban.
Korábban
A nagy történelmi és művészeti értékű falfestmény, amelyet a Ceské Budejovice-i dominikánus kolostor felújítása közben fedeztek fel, az első elemzések szerint a 14. század végén keletkezett, s úgy cseh, mint európai vonatkozásban is rendkívülinek tekinthető.
IV. Károlynak és fiának képmása eddig ugyanis csak a karlstejni vár freskóiból és néhány korabeli krónikából volt ismert. Ceské Budejovice eddig az egyetlen királyi város, amelyben a német-római császárt megörökítették. Történelmi források szerint IV. Károly 1378. május elején járt az akkori szabad királyi városban, ahol a korabeli Európa számos fontos személyiségével találkozott.
"Nagyon valószínű, hogy a freskó megszületését ez a találkozó ihlette. A nagyméretű egyházi kép, amely a kolostor úgynevezett keresztes folyosóján található, Szűz Máriát ábrázolja, ahogy szétterített palástjával a korabeli fontos társadalmi személyiségeket védi, akik között IV. Károly és fia is látható" - nyilatkozta újságíróknak Petr Pavelec, a helyi műemlékvédelmi hivatal igazgatója.
"IV. Károlyt és fiát a fejükön lévő királyi korona alapján azonosítottuk. Később összevetettük őket a Karlstejn várában lévő freskókkal, s ma már biztosak vagyunk abban, hogy kiket ábrázol a nagyméretű falfestmény" - fejtette ki Pavelec.
A dominikánus kolostor Ceské Budejovice, s egyben Dél-Csehország egyik legrégibb épségben fennmaradt műemléke. A kolostor alapjait az írásbeli dokumentumok tanúsága szerint 1265-ben rakták le.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.