Interaktív vetítés színesíti Az utolsó vacsorát
2008. március 5. 12:00
Az utolsó vacsora évszázadokig állt háborítatlanul, most Peter Greenaway, angol filmrendező interaktív vetítéssel tárná fel a mestermű rejtett történeteit.
Korábban
A 65 éves rendező nemrégiben jelentette be, hogy a filmkészítés eszközeivel kívánja megjeleníteni azt a pillanatot, amikor Jézus megjósolja, hogy az egyik apostol el fogja árulni. Greenaway azonban nem csak ennyire vállalkozik: Jézus történetét a tanítványok gondolatain keresztül - miközben megpróbálják kitalálni, melyikük az áruló - mutatja be születésétől kereszthaláláig. Greenaway áprilisban és májusban látható projektje valószínűleg nagy vihart kavarhat: a maestro a tervek szerint a refektórium falára vetíti majd Krisztus nemi szervét és a keresztrefeszítésnél meztelenül ábrázolt Jézust. `Sokan istenkáromlásnak fogják tekinteni` - mondta Greenaway.
A vacsora Leonardo freskóján |
"Azt akarom, hogy az emberek újra a művészetre tekintsenek. A legtöbben vizuális analfabéták. 11 éves kor után a gyerekek szinte csak szövegekkel foglalkoznak, miközben a vizuális művészetet egyszerűen csak díszítőhatásúnak és szórakoztatónak tartják." Greenaway nem csügged, és már Veronese "Kánai menyegző" és Velázquez "Az udvarhölgyek" című alkotásának újraértelmezéséről is tárgyal. A Guernicát Madridból a bilbaói Guggenheimba akarja vinni.
Stuart Duffin kompozíciójában |
Greenaway tervei alapján Jézus feje mögött jönne fel a Nap, és fény esne a híres kézmozdulatra az "összetartozás szimfóniáját keltve." A tanítványok asztalán lévő tárgyakat csillagképként a plafonra vetítené, és a 7 perces előadás csúcspontja az lenne, amikor a fény lassan elhalványul a csoport felett, és a tanítványok árnyéke végigkúszik a padlón. A festmény törékenysége miatt egyszerre csak 25 ember nézheti meg az előadást, viszont ezer ismétlésre van lehetőség. "Az elképzelés kapcsolatot akar teremteni a 8000 éves művészet és a 112 éves mozi között. Ellenzőink azt mondják, hogy Leonardo da Vincit nem kellene filmmé alakítani, de a lehetséges esztétikai küzdelem nagyon izgalmas" - mondta Greenaway.
és Francois Girbaud fotóján |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 2024.09.20.