Régészek kutatják a Gallipoli csatateret
2006. szeptember 26. 10:15
Korábban
A végjáték
Változást jelentett az addigiakhoz képest, hogy egy új helyen a félsziget északi részénél található Suvala-öbölnél jelölték ki a támadás fő irányát. A terv értelmében itt két új hadosztálynak kellett partraszállnia, majd a szárazföld belseje felé nyomulva bekerítenie az ellenséges állásokat. Egyidejűleg az ANZAC-nak is támadnia kellett, hogy elvonja a török erők figyelmét. Viszont ismét megmutatkozott, hogy nem ér semmit a jó terv és a pontos időzítés, ha rossz a parancsnok.
Jelen esetben, arra a Fredrick Stopfordra bízták a parancsnoki teendők ellátását, aki soha nem vezetett egyetlen ütközetet sem, és már 1909-ben visszavonult. Stopford kinevezése is jól példázta, azt a kialakult gyakorlatot az angol hadseregben, hogy a parancsnokokat nem tehetségük, hanem életkorúk szerint választották ki.
A hadművelet augusztus 6-án indult, Stopford 20 ezer katonája mindenfajta ellenállás nélkül partraszállt a Suvala-öbölnél. Az időzítés tökéletesen sikerült, a törököket teljesen váratlanul érte a támadás. Ekkor Stopford ahelyett, hogy tovább folytatta volna az offenzívát a félsziget belseje felé, parancsot adott a csapatoknak, hogy ássák be magukat. Végül felettesének Hamilton tábornoknak kellett odamennie, hogy rávegye Stopfordot a támadásra, de akkor már késő volt. A török védelem rendezte a sorait és felkészült az újabb rohamra. Az ANZAC igaz hősiesen harcolt, de a forróság és az utánpótlás hiánya megakadályozta az áttörést.
Hamiltont október elején menesztették, helyére Charles Monroe tábornokot nevezték ki, aki úgy értékelte, hogy a Gallipoli-félszigetért vívott csatát elvesztették, így felesleges tovább folytatni a hadműveletet. Churchill nem éppen túl hízelgően nyilatkozott Monroeról : "jött, látott és kapitulált". December közepén megindult a csapatok kivonása, amely kevésbé volt veszélyes vállalkozás, mint a partraszállás, ekkor viszont a törökök nem éltek a kínálkozó alkalommal. Az események nagy vesztese Churchill volt, aki nemcsak miniszteri posztját, de jó hírnevét is elveszítette.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
Legfrissebb
Legolvasottabb
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap