Nem tűrte a tréfát Alfonzó, felpofozta a vendéget
2024. február 28. 17:50 MTI
112 éve, 1912. február 28-án született Alfonzó, azaz Markos József színész, artista, parodista. Talán legemlékezetesebb alakítását a Keménykalap és krumpliorrban láthatta a közönség. Számos tévéfelvétel készült vele, nagy sikert aratott a Ványadt bácsi című Csehov-paródia és a fiával, Markos Györggyel előadott karmester-paródia.
Korábban
Erős, sportos testalkatú ifjú volt, az iskolai fegyelmet nehezen tűrte. A kereskedelmi iskolában komoly konfliktusba keveredett egyik tanárával, aminek az lett a vége, hogy kicsapták.
Autószerelő inasnak állt, szabadidejét a ligetben töltötte, ahol artistákkal barátkozott és megtanulta mutatványaikat. Kétségbeesett apja „rendes” foglalkozást akart fiának, ezért Strasbourgba küldte egy ismerőséhez. A fiatalember Párizsba utazott tovább, a Renault gyárban kapott munkát autószerelőként.
Alfonzó 1935-ben
Fortepan/Kármentő Éva
1930-ban hazautazott és a Vidám Parkhoz tartozó varietében pankrátorként kezdett dolgozni. A társulattal Bulgáriába szerződött és „a Hortobágy bikájaként” birkózó számmal járta az országot, a turné azután szakadt félbe, hogy egy török ellenfele legyőzte.
1933-ban a Royal Orfeum táncos produkcióiban lépett fel, egy évig Itáliában dolgozott, de a katonai behívó miatt vissza kellett térnie. Leszerelése után az Arizona mulatóban lett parkett-táncos, de amikor az egyik vele ízetlen tréfát űző gazdag vendéget felpofozta, mennie kellett.
A vándorévek során Egyiptomban, a Közel-Kelet mulatóiban lépett fel Joe Stan művésznéven, amelyet hamarosan Alfonzóra változtatott. Az ötletet a XIII. Alfonz spanyol király haláláról megjelent újságcikk adta: „Meghalt Alfonz óh, a király, éljen a király!”- kiáltotta.
1938-39-ben ismét Nyugat-Európában turnézott, s megismerkedett a pantomim „atyjával”, a francia Marcel Marceau-val is. Hazatérve ismét varietékben dolgozott akrobataként és táncosként, a fellépések között paródiákkal szórakoztatta kollégáit.
Alfonzó és Szalay Zoltán a Magyar Rádióban
Fortepan/Szalay Zoltán
A Moulin Rouge igazgatója felfigyelt fel rá és ötleteit beépítette az előadásokba. 1944-ben munkaszolgálatra hívták be, de sikerült megszöknie és álnéven műtőssegédként dolgozott a Rókus kórházban.
1945-ben egy orosz katonatiszt tolmácsaként került Szegedre, ahol megpróbálkozott a színészettel, de reményei nem váltak valóra. Budapesten a híres bűvész, Rodolfó partnere volt a Fővárosi Nagycirkuszban, de ő önálló estre vágyott.
Apránként kialakított magának egy egyszemélyes színházat, melynek írója, rendezője, főszereplője is volt. Szállóigévé váltak bemondásai, poénjai, zseniális paródiákat rögtönzött.
Az 1956-os forradalom után családjával külföldre távozott, Bécsben, majd Belgiumban élt és a legkülönfélébb filmekben vállalt szerepeket. Dolgozott Totóval, Vittorio de Sicával és Jacques Tatival, szíve azonban hazahúzta. A Vidám Színpadhoz szerződött, melynek nyugdíjazásáig tagja maradt.
Alfonzó reklámfilmekben is szerepelt, szlogenjei máig velünk élnek. Több mint húsz magyar filmben játszott kisebb-nagyobb epizódszerepet, az 1970-ben forgatott Én vagyok Jeromos színészi jutalomjátéka lett.
1972-ben a Vigyázat mázolva című kisfilmben nyújtott alakításával elnyerte az oberhauseni fesztivál fődíját. Talán legemlékezetesebb alakítását a Keménykalap és krumpliorrban láthatta a közönség.
Számos tévéfelvétel készült vele, nagy sikert aratott a Ványadt bácsi című Csehov-paródia és a fiával, Markos Györggyel előadott karmester-paródia. A különös tehetségű művész 1969-ben lett érdemes művész, 1987. május 5-én halt meg Budapesten.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap