Függőleges harcmezőn bizonyította rátermettségét Amerika „legcivilebb” katonai alakulata

2021. augusztus 29. 16:42 Múlt-kor

A hegyvidéki hadviselés mindig is a hadművészet egyik különleges, ám sokszor pótolhatatlan ága volt. Nem volt ez másként a XX. század háborúiban sem, az örök kérdés azonban itt is felmerült: mennyire érdemes, illetve szükséges egy ország számára specializált hegyi csapatokat fejleszteni?

Korábban

Öszvérek és sílécek

1939. november 30-án a Szovjetunió lerohanta Finnországot, amiért az nem volt hajlandó területeket átadni neki a stratégiai fontosságú Leningrádhoz közel fekvő vidékein. Az elsőre esélytelennek tűnő finn erők nem omlottak össze a Vörös Hadsereg támadása előtt: hazájuk terepét és a téli időjárást kihasználva sítalpaikon közlekedve hajtottak végre rajtaütéseket az ellenségen, aránytalanul súlyos veszteségeket okozva annak soraiban. A világ közönsége ámultan nézte a finnek bátorságát – és a katonai szakértők is figyeltek.

Az Egyesült Államok legnagyobb síoktató szervezete, a National Ski Patrol elnökét, Charles Minot Dole-t teljességgel lenyűgözte a finn csapatok teljesítménye. Leveleket kezdett írni a hadügyminisztériumnak, hangsúlyozva a speciális téli képességekkel rendelkező gyalogos egység létrehozásának szükségességét. Franklin Roosevelt elnöknek írt hasonló tartalmú levelében még a National Ski Patrol segítségét is felajánlotta az egység kiképzésében.

Az amerikai hadseregnek voltak ugyan olyan egységei – mint például a minnesotai Fort Snellingben állomásozó csapatok – amelyek kaptak speciális téli felkészítést, nagyszabású gyakorlatokat azonban ezekkel az egységekkel sem hajtottak végre, így tudásuk valódi értéke kétséges maradt.

A kontinentális Egyesült Államokban lévő szárazföldi csapatok parancsnoka, Leslie James altábornagy kategorikusan kijelentette, hogy a hadsereg nem szándékozik hegyvidéki egységeket létrehozni – szerinte a mobilitása szempontjából öszvérekre utalt katonák nem vehették volna fel a versenyt a gépesített német csapatokkal.

„Minnie” Dole kitartása azonban végül eredményre vezetett: 1940 szeptemberében találkozott George C. Marshall vezérkari főnökkel, akinek elmondta, hogy annak ellenére, hogy télen az ország felét hó borítja, a többnyire a déli államokban kiképzett amerikai csapatok nem találkoztak még gyakorlataik során hegyvidéki területtel vagy nagy hóval. A németek – akik Dole szerint az egyre szélesedő háború során az Egyesült Államokat is célba vehették volna – több hegyvidéki egységgel is rendelkeztek, és egyre növelték ezek számát, míg az Egyesült Államok továbbra is ellenállt.

következő oldal 1 / 4