Nagy-Britannia legrégebbi írására bukkantak Londonban
2016. június 1. 18:08 MTI
Az Egyesült Királyság legrégebbi kézzel írt dokumentumára bukkantak régészek egy londoni feltáráson, ahol több mint 400 római kori, viasszal bevont fatáblát találtak.
Korábban
A Londoni Régészeti Múzeum (MOLA) szerdán közölte, hogy sikerült megfejteniük az 57. január 8-án kelt írást, egy pénzügyi dokumentumot, amelyre a Bloomberg hírügynökség új székházának építését megelőző régészeti feltáráson találtak meg. A dokumentum Nero császár korából származik, és egy Tibullus nevű felszabadított rabszolga 105 dénáros áruvásárlási tartozását és visszafizetési kötelezettségét rögzíti egy Gratus nevű felszabadított rabszolgának.
A feltáráson talált kétezer éves táblák közül eddig 89 feliratát fejtették meg, ezek között van az az írás, amely először tesz utalást Londonra, valamint pénzügyi dokumentumok, tanításról szóló bizonyítékok. A London nevére utaló táblát 65 és 80 között vésték, rajta a Londinio Mogontio felirat, amely azt jelenti: Londonban Mogontiusnak. A szakemberek szerint ez 50 évvel előzi meg Tacitus utalását Londonra, amelyet a római történetíró évkönyvében jegyzett fel.
A MOLA szerint a fatáblák, amelyeket az egykori Walbrook folyó mocsara őrzött meg az utókornak, "elénk tárják a főváros első éveinek életét azoknak a szavain keresztül, akik az új városban éltek, dolgoztak, kereskedtek és a közigazgatásban dolgoztak". A leletek "messze meghaladják a régészek várakozásait", és lehetővé teszik számukra, hogy "közelebb kerüljenek a római kori britekhez" - idézte Sophie Jacksont, a múzeum igazgatóját a BBC News. A leletek igen jelentősek. Ez a londoniak első nemzedéke, amely hozzánk beszél - tette hozzá. A mintegy másfél hektár területű feltárásokon találtak faépületeket, római kori utcákat is. A feltárt mintegy 700 leletet a nagyközönség is láthatja majd 2017 őszétől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap