2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A pompeji bordélyház is Szegedre költözik júniusban

2016. május 30. 15:21 MTI

A római kor erotikáját is bemutatják a június végén nyíló szegedi Pompeji-kiállításon. Pompejiben a kutatók szerint több bordélyház is üzemelt, azonban a legjelentősebb, a kizárólag ezzel a tevékenységgel foglalkozó Lupanaria volt.

Fogas Ottó múzeumigazgató a kizárólag 18 éven felüliek által látogatható tárlatrészt bemutató hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a kiállítóhelyen egy bordélyház két szobáját alakították ki a feltárások során előkerült leletek alapján. Pompejiben a kutatók szerint több bordélyház is üzemelt, azonban a legjelentősebb, a kizárólag ezzel a tevékenységgel foglalkozó Lupanaria volt. Ebben az emeletes épületben a földszinten és a felső szinten is külön szobácskákban, rendkívül puritán körülmények között fogadták az örömlányok kuncsaftjaikat: a néhány négyzetméteres kamrák berendezése mindössze egy kőből készült emelvény volt.

A falakat - a prostituáltak egyfajta reklámjának számító - erotikus festmények díszítették. A vakolatba karcolva fennmaradtak az örömlányok nevei, szakterületei és a betérő vendégek üzenetekei is. A gyakran vulgáris szövegek - némelyikének magyar fordításait a látogatók is olvashatják majd - tartalmát leírja az egyik: "Imádkozom, ó fal, hogy még nem roskadtál össze ennyi ocsmány felirat szörnyű terhe alatt". A tárlatra a nápolyi régészeti múzeum gyűjteményéből érkeznek a pompeji ásatások során előkerült erotikus témájú műtárgyak, melyeket Szombathelyről és a Nemzeti Múzeumból kölcsönzött, főként az 1. századból származó, Magyarországon előkerült római leletekkel egészítenek ki.

A Fekete házban kap helyet az egykori Pannónia provincia mindennapjait bemutató tárlat, és itt ismerkedhetnek meg az érdeklődők a gladiátorok világával is. A bemutatott leletek legérdekesebbike egy harcos díszsisakja, kar- és lábvértje lesz, melyből csupán néhány darab maradt fönn. A Kultúrpalotában az ókori Pompeji politikai élete, fürdőkultúrája elevenedik meg csaknem százhúsz, a Nápolyból érkező műtárgy, történeti ereklye segítségével. A Kass Galériában pedig Pompeji és a Vezúv a magyar művészetben címmel az akadémista festészet remekeiből nyílik kísérőkiállítás.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Jelenet a pompeji bordély falánAz egyik szoba berendezése
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár