A bizánciak bontották le Róma kikötőjét
2013. november 14. 08:40
A Southamptoni Egyetem kutatói azt állítják, sikerült megfejteniük, hogyan tűnhetett el szinte egy pillanat alatt az ókori Róma legendás kikötője, a portusi.
Korábban
A római Fiumicino repülőtér közelében, a tengertől 3 kilométernyire található mesterséges kikötővárost, Portust az i.sz. 1. században építették, amikor Ostia, az ókori Róma eredeti kikötője már nem bírta a hirtelen megnövekedett teherforgalmat. A gályák főleg alapvető élelmezési cikkeket, gabonát, bort, olajat, olajbogyót hoztak, valamint garumot, a sós tengeri vízben fermentált halból készült mártást, de szállítottak egzotikus gyümölcsöket és fűszereket is.
A rómaiak növekvő gazdagságával párhuzamosan Portusba áramolni kezdtek a tehetősek által vágyott luxuscikkek, így a selyem és a kozmetikumok, valamint kenőcsök és illatszerek. Egyiptomból és Indiából lenvászon és gyapjúszövet érkezett, a görögországi templomokból pedig márvány- és bronzszobrok, illetve arany, ezüst és drágakövek.
Portus kikötőjébe – amelyet palotái és raktárjai tettek híressé, s amely egyszerre 350 hajót tudott befogadni – szállították a császári paloták külső burkolására szánt márványon kívül az ólom- és bronzöntvényeket is, illetve voltak olyan gályák is, amelyek egzotikus állatokat, valamint rabszolgákat hoztak a birodalom távolibb pontjairól.
Bár Rómát nem egy nap alatt építették, Portus szinte egy pillanat alatt megsemmisült. A Southamptoni Egyetem szerint a kikötő nem tűzvészben pusztult el, hanem az osztrogótok ellen harcoló bizánci császárok rombolták le szisztematikusan Róma visszafoglalásakor.
„Bizánc a 6. században úgy érzékelte, hogy a kikötő fenyegetést jelent számára, mivel elfoglalhatják a gótok, így úgy döntöttek, lerombolják” – mondta el Simon Keay ásatásvezető. Az egykoron háromemeletes kikötőt ily módon „szétlapították”, 15 méter magas falait pedig ledöntötték – derült ki az ásatások folyamán.
Keay szerint Portus fontosságát a 60 termes, négy és fél hektáron elterülő császári palota is jelzi. A palota előtt hosszú, pazar oszlopsor húzódott, az udvar medencéjét pedig egy ciszterna táplálta vízzel. „A palota a kikötő fontosságát mutatta, s biztosította Róma ellátását” – fogalmazott Keay.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.