Szkíta fegyverarzenál került elő Bátmonostor mellett
2010. november 11. 08:06 MTI
A szkíta kor jelentős fegyverarzenálja került elő egy kilenc négyzetméteres, feltehetően temetkezési hely feltárásán Bátmonsotor-Szurdok lelőhelyen - közölte Gyucha Attila a Nemzeti Örökségvédelmi Központ (NÖK) irodavezetője.
Korábban
Az objektum bontása során az Alföld területén a szkíta korban - i.e. 7. század második felétől az i.e. 4. század második feléig - használt fegyverek közel teljes köre került felszínre - mondta Gyucha Attila.
A leletek között egy akinakész (rövidkard), két, hosszú köpűvel ellátott vas lándzsahegy, egy vas hüvelyvég, egy kisebb és egy nagyobb méretű, ellentett élű vascsákány, egy feltételezhetően fokosként meghatározható vastárgy, két különféle típusú vasbalta, valamint egy háromélű bronz nyílhegy található - sorolta a feltárt fegyverarzenált az irodavezető.
A közel egy évig tartó feltárást a Városföld és Drávaszerdahely között épülő magyar-horvát gázvezeték nyomvonalán végezték a régészek. Rézkori és szarmata településobjektumok között helyezkedett el egy, az előkerült leletanyag alapján a korszakban kivételes jelentőségűnek számító középső vaskori objektum.
A Gulyás Gyöngyi vezetésével folyatott feltáráson az objektumból a jó állapotban megmaradt fegyverek mellett, a korszakban szintén nem ismeretlen csonthenger-töredékek is előkerültek, egy gödörben pedig egy 29,5 centiméter magas, fazekaskorongon készített, kétfülű edény hevert, melynek közeléből mintegy száz darab, rendkívül vékony bronzlemezből tekert, fél centiméter hosszú ruhadíszt bontottak ki a NÖK régészei.
Gyucha Attila szerint, a leletek sokszínű összetétele, gazdagsága és az objektumban elfoglalt helyzete alapján földbe kerülésük feltehetően temetkezési szertartáshoz köthető. A tárgyak - különféle vizsgálataikat és restaurálásukat követően - a kecskeméti Katona József Múzeumban kerülnek végleges elhelyezésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap