2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Kulcsár Ádám

Hét híres kutya a történelemből

A kutya már több mint tízezer éve az ember legjobb barátja. Ezek pedig távolról sem üres szavak, ugyanis számos nehézségben segítették már ki gazdájukat az ebek. A szoros barátsággal azonban gyakran visszaéltünk.

Balto, az életmentő

1925 hideg telén az Egyesült Államokhoz tartozó nyugat-alaszkai Nome inuit régióban diftériajárvány tombolt. A térség egyetlen orvosa, Curtis Welch – miután 1924 nyarán a rendelkezésére álló nyolcezer egységnyi diftéria elleni oltás szavatossága lejárt – újakat rendelt, ám azok nem érkeztek meg időben, a hó már majdnem teljesen elzárta a térséget, a tengeri kikötő pedig befagyott. Az ellenszer nélkül Nome városának gyermekeire a biztos halál várt.

Az 1085 kilométer távolságra lévő Nenanából húsz kutyaszáncsapat (százötven kutyás) váltójával indult meg a „szérumfutás”, mivel már csak ily módon lehetett megközelíteni a települést. Az igényelt szérummennyiség repülőgépes célba juttatása akkoriban nem volt kivitelezhető az extrém hideg (mínusz 46–52 °C) miatt.

A csapatoknak szélsőséges időjárással, kemény faggyal, hóviharokkal, fagyási sérülésekkel és számos kommunikációs nehézséggel kellett megküzdeniük, végül öt és fél nap után a Balto nevű szibériai husky „vezette” szán ért be a célba a 300 ezer egységnyi, mintegy kilenckilós csomaggal, megmentve több száz ember életét. A norvég Gunnar Kaasen hajtó kutyái kihagytak egy pihenőpontot, így hamarabb értek be a következő állomásra, ahol még nem készült fel a következő szán, így Baltóék folytatták az utat, egészen Nome-ig. 85 kilométert tettek meg aznap akkora ködben, hogy Kaasaen sokszor a kezéig sem látott, így teljes egészében vezérkutyájára kellett hagyatkoznia. (Érdekesség, hogy Leonhard Seppala alaszkai hajtó és Togo nevű vezérkutyája egy korábbi szakaszban jóval nagyobb távot tettek meg, mint az „agyonsztárolt” Kaasen és Balto, ennek ellenére kevéssé ismerjük a nevüket.)

Az esemény bejárta a világsajtót, s nagy lendületet adott a védőoltások elterjesztéséért folytatott kampánynak. Az egy számi felfedezőről elnevezett Balto szobra ma a New York-i Central Parkban áll. A husky később egy cirkuszhoz került, ahol borzasztó körülmények között tartották, végül a clevelandi állatkertben pusztult el 1933-ban.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2018. tavasz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár