Társadalmi párbeszéd a vitatott emlékművekről
2009. január 30. 13:26 MTI
Az Európa Tanács (ET) országaiban a lehető legszélesebb körben folytassanak társadalmi párbeszédet az ellentmondásosan megítélt emlékművekről - szorgalmazta Eörsi Mátyás. Az SZDSZ országgyűlési képviselője, az ET parlamenti közgyűlésének liberális frakcióvezetője csütörtökön Strasbourgban határozati javaslatot terjesztett a közgyűlés elé arról, hogy miként közelítsék meg ezt a kérdést a 47 országot átfogó szervezet azon tagállamaiban, ahol ilyen, vitatott emlékművek találhatók. A javaslatot a közgyűlés meg is szavazta.
Korábban
Sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a javaslat kidolgozásának gondolata a tallinni szovjet katonai emlékmű eltávolításával kapcsolatos észt-orosz vitában fogant, de az előterjesztés átfogóan tárgyalja a problémát. Nyugat-Európában - tette hozzá - a második világháború után a demokratikus társadalmak szembe tudtak nézni múltjukkal, de a kontinens keleti felében a náci megszállást csaknem azonnal szovjet megszállás követte, így ezekben az országokban sok olyan emlékművet emeltek, amelyeket a társadalom egy része a felszabadulás, más része a diktatúra emlékművének tekint.
A liberális politikus felhívta a figyelmet arra, hogy Spanyolországban a diktatúra békés körülmények között történt felszámolása után még három évtizedig nem nyúltak a francóista emlékművekhez, mígnem José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök úgy ítélte meg, hogy erre már megérett a spanyol társadalom. Eörsi előterjesztése szerint világosan meg kell különböztetni egymástól a katonai temetőket és a győzelmi, hősi emlékműveket, oly módon, hogy az előbbiek esetében a kegyeleti szempontokra tekintettel szigorúan be kell tartani a nemzetközi, illetve kétoldalú megállapodásokat.
Az utóbbiak esetében a magyar képviselő szerint történészek, a civil társadalom és a politikai élet szereplőinek bevonásával, konferenciákkal és kollokviumokkal, széles körű társadalmi viták nyomán kell eldönteni, mi legyen az emlékművek sorsa. Az indítvány értelmében ehhez célszerű lenne európai szakértői központot létesíteni, amely segítségére lehetne az ET-tagállamoknak. A szöveg sajnálattal állapítja meg, hogy mindeddig nem sikerült összeállítani az ET-tagállamokban található háborús temetők teljes listáját, és javasolja ilyen jegyzék összeállítását az emlékművekről is. A szöveg javasolja, hogy a tagállamok fontolják meg ezzel a problémakörrel kapcsolatban történelmi múzeumok létesítését.
Az előterjesztés fő célja - hangsúlyozta Eörsi Mátyás a sajtótájékoztatón - az, hogy a vitatott megítélésű emlékművek ügyét kivonják a társadalmi feszültséget és gyűlölködést keltő tényezők közül, vagyis hogy a társadalmi megbékélés ügyét szolgálják. Emellett - tette hozzá - el kell kerülni, hogy az emlékművek kapcsán az államközi kapcsolatokban feszültséget szítsanak, más államokkal szembeni politikai célokat kövessenek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap