Magyarok a francia idegenlégióban
2008. október 21. 14:05 MTI
A francia idegenlégióban szolgált magyaroknak állít emléket a Hadtörténeti Múzeum kamara-kiállítása, amely archív fotókon, becsületrendeken, kitüntetéseken, ruházaton és zászlókon keresztül szemlélteti a haderő atmoszféráját.
Korábban
A Magyarok a francia idegenlégióban tárlat hétfői megnyitóján Holló József Ferenc nyugalmazott altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a francia idegenlégió fennállásának 173. évfordulóját ünnepli ebben az évben. A hónap végéig látogatható kiállítással azon magyar katonák előtt tiszteleg az alapításának 90. évfordulóját ünneplő intézmény, akik hősiesen helytálltak idegen haderőkben, jelen esetben az idegenlégióban.
Matus Gyula, az idegenlégió 5. gyalogezredének veteránja különböző emléktárgyakat, kitüntetéseket és az 5. gyalogezred századzászlóit adományozta a kiállításra. A Becsületrenddel és észak-afrikai emlékéremmel kitüntetett Matus Gyula 1948 és 1965 között volt az idegenlégió tagja. Az archív fotográfiákon szerepel egyebek mellett az egyetlen női légionista képe 1943-ból, algériai díszmenet 1957-ből. A légió életét bemutató képeket Szecskő Tibor nyugalmazott törzszászlós, a francia idegenlégió aubagne-i múzeumának korábbi vezetője kölcsönözte a tárlatra. Az érdeklődők láthatnak még francia rohamsisakot, zászlókat, idegenlégiós jelvényeket és díszvállrojtot, legénységi kimenő öltözetet és a kepit, azaz altiszti sapkát is.
A francia idegenlégiót Lajos Fülöp francia király rendelete után 1831. március 10-én alapították a Franciaországban tartózkodó külföldi önkéntesek számára, mivel külföldieket tilos volt a francia hadseregbe besorozni. Végül a légió egy elit katonai alakulattá szerveződött a francia hadseregen belül - mondta Holló József. Szavai szerint a csapatszellemnek köszönhető, hogy a sokféle kulturális közegből érkező férfiakat az idegenlégió egy családdá kovácsolta össze; több mint 4000 magyar szolgált a francia idegenlégióban, s nagyon szerették, becsülték őket emberségükért, kitartásukért és bátorságukért.
Az idegenlégó központja 1962-ig Algériában volt, manapság a világ több részén is van támaszpontja, de a főhadiszállása Aubagne-ban, Marseille közelében található. Jelenleg kilenc ezrede és egy kisebb alegysége van - tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.