Kiállították az ismeretlen Galilei-portrét
2008. január 14. 16:00
A Padovai Egyetemen állították ki Galileo Galilei eddig ismeretlen arcképét, amelyet az egyetem Galilei-tanszékének vezetője azonosított.
Korábban
Sokáig eredménytelenül próbálkozott, míg tavaly egy újságcikkben olvasott arról, hogy William Shea, a padovai egyetem professzora felfedezett egy rajzot, amelyet Galilei a Holdról készített, és általában is igazi szakértője a nagy tudós életének. Nem sokkal később Shea megerősítette, hogy a kép valóban Galileit ábrázolja.
Leoni általában két képet festett mindenkiről. Az egyiket a megrendelőnek adta, a másikat magánál tartotta. A művészettörténészek eddig abban a hitben voltak, hogy Galilei esetében is így történt. Az egyik aláírt kép a Louvre-ban van, a másik, nem aláírt a firenzei Marucelliana könyvtárban.
A most megtalált harmadikat Galilei haláláig Arcetriben, a házában őrizte. Valószínűleg nem véletlenül, ugyanis a különböző festők által készített hat arcképe közül minden bizonnyal ez ábrázolja őt olyannak, amilyen valójában volt. A kép és egyéb dokumentumok az utódok generációin keresztül a családban maradtak, majd mindent eladtak.
A mű valószínűleg akkor került Moszkvába, a Puskin múzeumba. Később, eddig nem ismert módon a müncheni Holtkott gróf gyűjteményének része lett. A család a második világháború után eladta más festményekkel együtt - írta a Corriere della Sera című olasz napilap. A kép valódiságának megállapításában részt vett Horst Bredekamp professzor, a berlini Humboldt-egyetem művészettörténésze is.
(MÚlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap