2000 éves rúnakövet találtak Norvégiában
2023. január 18. 09:50 Múlt-kor
A Ringerike községben előkerült rúnakő a világ legrégebbi ilyen köve lehet. Ez alapján a rúnaírás és a rúnakövek régebbiek, mint azt a kutatók eddig gondolták.
Korábban
„Ez a lelet a legizgalmasabb, amivel kutatóként valaha is találkoztam. Hihetetlenül sokat megtudhatunk általa” – mondta Kristel Zilmer, az oslói Kultúrtörténeti Múzeum runológusa.
A kutatók i. sz. 1 és 250 közé datálták a jókora kődarabot, amelynek felületét feliratok borítják. Ezek közül számosat még soha nem látták korábban rúnakövön. A rúnák mellett rúnaszerű jelek és más vésetek is megfigyelhetők a kövön.
Forrás: Facebook / Historisk museum / Alexis Pantos
„A lelet sokat árul el nekünk a rúnák használatáról a korai vaskorban. Elképzelhető, hogy ez az első példa a rúnák használatára Skandináviában” – mondta Zilmer.
Az egyik, nyolc rúnából álló felirat egy kétezer évvel ezelőtt élt személy neve lehet. Az „idiberug” felirat egyik lehetséges értelmezése „Idibera számára”.
A kutatók szerint a rúnakövet a feltárt sírban eltemetett személy emlékére állíthatták.
A felirat egyik érdekessége, hogy a „b” rúna kettő helyett négy „zsebből” áll.
Forrás: Facebook / Historisk museum / Alexis Pantos
Kisebb kődarabokat is találtak, amelyekre a „rúna” szó, illetve egy név van vésve, valószínűleg a rúnafeliratot készítő személyé.
Steinar Solheim, a feltárást végző csoport vezetője elmondta, hogy a felfedezést még 2021-ben, egy vasútvonal építését megelőző ásatás során tették, és mostanáig tartott a leletek elemzése és koruk meghatározása.
A rúnakövet január 21-től állítják ki a Kultúrtörténeti Múzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap