Valódi szerelem volt a brutálisan kivégzett II. Miklós cár és Alexandra cárné között
2020. október 3. 08:38 Bebesi György
Korábban
„Sajnos megjött Berger tánti”
Az utolsó Romanovnak, Miklósnak és családjának az első forradalom leverése után még egy évtized adatott meg, ennek hátteréül Sztolipin miniszterelnök sikeres reformjai szolgáltak, de ebből csak az első évek voltak viszonylag nyugodtnak mondhatók.
Nőttek a lányok, Olga volt a legokosabb, ez tanulmányi eredményein is meglátszott, költői hajlamát fennmaradt versei tanúsítják. Tatyjana gyengébb képességeit nagy szorgalmával pótolta, ő volt az egyetlen, aki inkább anyjára hasonlított, Marija igazi kedves orosz szépség volt, Anasztázia pedig jólelkűségével, segítőkészségével tűnt ki. Apjuk fiatal korához hasonló, sportos életformát folytattak, teniszeztek, kerékpároztak. Miklós szenvedélyes fotós volt, ennek is köszönhető, hogy számos kép maradt fenn családjáról és róla is.
Mindeközben azonban a cári család tekintélyét alaposan aláásták új kegyencük viselt dolgai. Miután a cárné gyóntatója lett, intim közelségbe került vele, és elterjedtek a pletykák, hogy Alexandra Raszputyin szeretője lett. Ez a pletyka már önmagában is súlyos károkat okozott a Romanovoknak. Alapjául egy Iliodor nevű szerzetes által ellopott és kiszivárogtatott levelek szolgáltak, amelyekben Alexandra gyengéd hangon ír gyóntatójának.
A cárné rendkívüli módon hallgatott fia gyógyítójára és egyben saját lelki támaszára, ő maga pedig erős asszonyként határozottan befolyásolta a nem túl határozott jellemű uralkodót. A korabeli vélekedés – a cárt és környezetét a háttérből egy tanulatlan paraszt irányítja – tehát nem állt messze a valóságtól.
A dinasztia tekintélyének rohamos csökkenéséhez Alexandra azzal is hozzájárult, hogy furcsa kapcsolatot alakított ki egy udvarhölgyével. Anna Virubovával utazásaik alkalmával mindig egy szobában szálltak meg, egy ágyban aludtak, a századelő Oroszországa korabeli szóhasználattal „ágyastársaknak” is nevezte őket.
Miklós határozatlansága és befolyásolhatósága is hatványozottan érződött az első világháború kitörése után, különösen súlyos hibát követett el azzal, hogy 1915. augusztus végén személyesen vette át a hadsereg főparancsnoki tisztét, mert innentől kezdve minden katonai kudarcért közvetlenül ő volt okolható.
Erkölcsi tekintélye megmentése érdekében a cári család több mindennel is próbálkozott. Miklós például személyesen búcsúztatta a frontra induló katonákat, Alexandra és a lányok kórházi ápolói feladatot vállaltak a frontról hazakerülő sebesültek mellett. Mindezek kevésnek bizonyultak a súlyos népszerűség- és tekintélyvesztés ellenében.
Eközben Alice kitartott férje mellett, hiszen a háborús körülmények közepette még jobban egymásra voltak utalva. Kapcsolatuk meghittségét jelzi, hogy mikor Miklós hazaért a frontról, Alexandra előzetesen levélben jelezte számára, hogy számíthat-e házastársi együttlétekre. Ha a „sajnos megjött Berger tánti”, vagy a „működik a gépház” formula szerepelt a levélben, akkor Miklós tudta, hogy az intim együttléttől el kell tekintenie.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap