Törökűző kakofónia és kaparós baromfi: szilveszteri és újévi népszokások

2021. december 31. 20:52 Múlt-kor

A szilveszterhez rengeteg hiedelem és népszokás kapcsolódott, amelyeknek célja – a balszerencse és az ártó szellemek elűzése mellett – a jövendőmondás volt. Ezeken felül az emberek a hiedelmek gyakorlásától az remélték, hogy egészséget, bőséget és boldogságot teremthetnek az új esztendőre.

Korábban

A nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. (Szent) Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a katolikus egyház vezetőjének és 335-ben, december 31-én hunyt el Rómában.

Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára.

Szilveszter éjjele mágikus időpont volt azoknak a hajadonoknak, akik tudakozódni szerettek volna jövendőbelijük felől. Ennek az egyik módja az volt, hogy a hölgyek a gombócokba papírcetliket rejtettek, amelyekre férfineveket írtak.

A gombócokat a forrásban lévő vízbe dobták. Innentől kezdve feszült várakozás következett. Pár perc múlva a kíváncsi leány megtudhatta jövőbeli párja nevét, amely az első vízfelszínre emelkedő, megfőtt gombóc felszeletelése után a papírfecniről leolvasható volt.

Szilveszter estéjén, éjszakáján a férfinadrágok is átlényegültek és jövendőmondó varázserővel bírtak, legalábbis a jászdózsaiak hiedelmei szerint. A lányoknak nem kellett mást tenniük, mint a párnájuk alá tenniük a ruhadarabot, amelynek segítségével megálmodhatták, hogy ki lesz életük párja.

A mai modern szilveszteri mulatozás előtti fontos evolúciós lépcső az éjfél körüli zajkeltés volt, amelyet a népi nyelv kongózásnak, csergetésnek, máshol pergőzésnek vagy nyájfordításnak hívott. Egy tipikus kongózás a magyar falvakban kolompokkal, csengőkkel, ostorokkal vagy bádogdarabok segítségével zajlott. A vigalmat kereső ifjoncok a felsorolt tárgyakkal próbálták „túlpergőzni” az éjféli harangszót.

A szilveszteri csergetésnek Hajdúszoboszlón több évszázados hagyománya van, amelynek gyökerei egészen a török korig nyúlnak vissza. Az első történelmi zajkeltésre egyesek szerint 1660. december 31-én került sor, amikor a törökök Szoboszlóra törtek.

Az asszonyok a zord turbánosok közeledtére azonban nem estek pánikba, hanem besiettek konyhájukba, majd tepsiket és lábasokat ragadva, azokat összecsapkodva éktelen zajt csaptak.

A derék asszonyok, hogy fokozzák a zűrzavart még a harangokat is félrehúzták. A kakofónia megtette a hatását, a törökök úgy döntöttek, hogy inkább Allah jámbor hívői lesznek és kihagyják az aznapi portyázást. Bármi állt is a háttérben, az ostorpattogtatós, ágyúsütögetős felvonulást mind a mai napig megcsodálhatjuk Hajdúszoboszlón.

A mulatozás és a zajkeltés mellett szilveszter éjszakája ideális időpont volt a halál- és az időjóslásra. Hálaadást követően tanácsos volt figyelmesen közlekedni, mert aki hazafele menet elesett az bizony számíthatott arra, hogy az újesztendőben eljön érte a kaszás.

Az újévi meteorológiai előrejelzéshez a ma már Szerbiához tartozó Bácstopolyán élőknek nem kellett műholdfelvételeket nézegetniük. Ha az óév utolsó napján déli szellő fújdogált, akkor az önjelölt meteorológusok enyhe, ha északi hideg szél fút, akkor zord telet jósoltak.

A fokhagyma szintén jolly jokerként működött. Az éves időjárás-előrejelzéshez mindössze 12 gerezd kellett belőle. A fokhagyma darabok közepébe, amelyeket egy-egy hónappal azonosítottak, lyukat fúrtak, majd azokba sót szórtak. Amelyekben elolvadt a só az esős, amelyikben nem olvadt el a só, azt száraz hónapnak jósolták.

Eleink az újév első napjához is különféle hiedelmeket és népszokásokat kapcsoltak, hogy azok betartásával, gyakorlásával biztosítsák maguknak a boldogságban és bőségben gazdag új esztendőt.

Ha az egész éves frissességről és fittségről volt szó, az embernek nem lehetett kompromisszumokat kötnie. Esti csergetés és kongózás ide vagy oda, aki újév napján korán reggel hideg kútvízzel mosdott az a hiedelmek szerint az újévben bizton kicsattant az erőtől.

A betegek is jól tették, ha az év első napján felkeltek a pamlagról, ellenkező esetben ugyanis azt kockáztatták, hogy egész évben ágyhoz lesznek kötve. Az ószentivániak ugyan nem mosdottak hideg vízben január elsején, a kutat viszont használták, ahol megtöltötték kannáikat, majd két teli kanna vizet beöntöttek a portáik kapuin, hogy a pénz az új esztendőben ömöljön a házba.

Az újévhez szigorú étkezési szokások is kapcsolódtak, mint a baromfihús fogyasztásának a tilalma, hiszen az állat a népi hiedelem szerint kikaparta, vagy éppen elkaparta a szerencsét. A disznóhús ezzel ellentétben ajánlott étek volt, hiszen a malacról úgy tartották, hogy az előtúrja a szerencsét. A szemes termények fogyasztása például a rizsé vagy a lencséé szintén pénzbőséget idézett elő.

Az egyik fontos újévi hagyomány szerint úgy telik majd az év, ahogyan az ember eltölti január első napját. Így például semmit sem szabad kiadni, azaz kölcsön adni vagy elajándékozni a házból, mert akkor az év során minden kimegy onnan. Ezen a nap a legveszekedősebb házastársaknak is ajánlatos volt felfüggeszteni a pörlekedést, nehogy viszálykodással teljen az egész év.