2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tíz színésznő, akik királyi sarjakkal voltak romantikus kapcsolatban

2018. május 18. 16:39 Múlt-kor

Nell Gwynne (1650-1687)

Talán a leghíresebb angol királyi szerető, Nell Gwynne karrierje kezdetén narancsot árult a londoni Brydges Streeten lévő, személyesen II. Károly király tulajdonát képező színházban. 14 évesen már a színpadon szerepelt, és a polgári forradalom utáni restauráció korának komédiáiban találta meg helyét, a kor egyik legünnepeltebb komikájaként.

George Villiers, Buckingham második hercege azt a nem hivatalos feladatot kapta, hogy megfelelően megkapó szeretőket szerezzen Nell számára. Alkalmat szimatolva arra, hogy saját udvari befolyását és Nell pénztárcája vastagságát is növelje, megkísérelte a király szeretőjévé tenni. Habár Károly házas volt, Bragança Katalin királyné már régen elfogadta az uralkodói élet részeként férje számtalan szeretőjét.

Nell hajlandó volt belemenni a herceg tervébe, de kikötötte, hogy évi 500 font díjat követel érte. A király szeretőjének lenni azonban privilégium volt, bőséggel és luxussal, Károly pedig elegendő jelölt közül választhatott, akiknek nem kellett fizetnie. Amikor meghallotta a Nell által követelt árat, Károly elutasította a gondolatot, azonban amikor 1668-ban személyesen is találkoztak, szerelembe esett.

Habár rengeteg rivális és más szeretők is igyekeztek eltávolítani helyéről, Nellnek két gyermeke is született a királytól. A színésznő és az uralkodó egészen az utóbbi 1685-ös haláláig együtt voltak, és gyakran Nell ezüst ágyában háltak, amelybe kettejük arcképe is bele volt vésve. Halálos ágyán a király azért könyörgött, „ne hagyják szegény Nellyt éhezni”, e kívánságát teljesítették is. Gazdag fizetségben részesült, és további két évig élt, mígnem agyvérzésben (amely a szifilisz következménye is lehetett) meghalt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár