2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tíz nagy győzelem a halál fölött

2020. március 21. 08:27 Magyar László András

Rák

Rák nevű betegség voltaképpen nincsen, hiszen legalább százötvenféle olyan, ennek nevezett betegség létezik, amelyeknek szinte semmi közük sincs egymáshoz. Csak kevés rákfajta gyógyíthatatlan, és ezek sem minden esetben végzetesek. Léteznek eleve ártalmatlan rákfajták is, a legtöbb rákbetegség pedig, ha időben észreveszik, úgynevezett integratív (több gyógymódot egyesítő) terápiával teljesen gyógyítható. Ilyen például a prosztata-, a here-, az emlő- vagy a méhrák.

A korán diagnosztizált bőrrákok 95 százaléka szintén gyógyítható. Léteznek továbbá nem gyógyítható, de jól kezelhető rákfajták is, amelyekkel akár húsz-harminc évig is együtt lehet élni. A rákkuktatásra világszerte milliárdokat fordítanak, ám egyre valószínűbb, hogy olyan módszer vagy gyógyszer, amely mindenfajta rákot egyszerre gyógyítana, nem létezik.

E területen a tudománynak apró lépésekkel és sok-sok irányban kell előrehaladnia. A „rák” terápiája ugyanis csupán többféle eljárás – például célzott kemoterápia, mikro- és génsebészet, besugárzás, az életmód és a táplálkozás szabályozása, pszichoterápia – együttes alkalmazásával képzelhető el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Edward Jenner egy gyermeket olt beAlbert Calmette és Camille GuérinA franciák magadaszkári inváziója során csupán 20 katonájuk esett el harcban, több mint hatezret a malária vitt a sírba
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár