2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Bánszki Kristóf

A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években

A bűnügyi sorozatok története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. A legsikeresebb darabok születésük óta állandóan a képernyőn vannak, szállóigeszerű mondataik a közbeszéd részeivé, hőseik a populáris kultúra megkerülhetetlen mérföldköveivé váltak. Diadalmenetük oka elsősorban a nézők bűnügyek iránti olthatatlan kíváncsiságában keresendő, ám nem mellékes szempont az sem, hogy e szériák alkotói mindig is igyekeztek a kor igényeire szabni a zsáner jellegzetességeit, miközben mindvégig szem előtt tartották a műfaji szabályokat.

Míg az államszocialista Magyarországon csupán a Kántor (1976), illetve a Linda (1984) című sorozatok váltak valódi sikerré, addig ugyanezekben az évtizedekben a nyugati országok televíziói tucatszámra ontották magukból a közönségkedvenc krimiszériákat. Az Angyal, A felügyelő, Az Öreg, Maigret, San Francisco utcáin, A simlis és a szende, Magnum, Charlie angyalai, T. J. Hooker, Külvárosi körzet, Knight Rider – ismerősen csengő címek, világszerte sikeres nyugati alkotások, melyekben ugyan közös motívum a bűn üldözése, ám a körítés, a tempó, a karakterek és a helyszínek változatosak, rendkívül színes skálán mozognak.

Az első folytatásos tévékrimik már egészen korán, a nyugati televíziózás kezdeti évtizedeiben műsorra kerültek. Angliában 1938-ban indult a Telecrime (Tévékrimi), melynek negyedórás epizódjait még élőben sugározta a BBC. Az Egyesült Államokban pontosan tíz évvel később, 1948-ban mutatta be az NBC tévétársaság az általuk elsőnek titulált Barney Blake, Police Reporter (Barney Blake, a rendőrriporter) című bűnügyi sorozatot. A kezdeti próbálkozások nem váltak közönségkedvenccé, ám olyan műfaji úttörőnek számítottak, melyek elvezettek a későbbi krimidiadalokig, ugyanakkor világossá tették, hogy e műfaj két nagyhatalma hosszú távon is az USA és az Egyesült Királyság lesz.

Brit felségterület

A hatvanas évek brit televíziózása megteremtette a tökéletes nyomozó prototípusát. A Leslie Charteris 20-as évek legvégén induló könyvsorozatát adaptáló Az Angyal (1962) óriási népszerűséget hozott a címszereplő Roger Moore számára, aki ezzel a szereppel minden bizonnyal megtette az első lépést abba az irányba, hogy idővel az Egyesült Államokban is sztárrá válhasson James Bondként. A titkos ügynök szerepét mindmáig ő öltötte magára legtöbb alkalommal, összesen hétszer. E sikernek azonban elkerülhetetlen fogaskereke a Minden lében két kanál (1971), melyet az életre hívója, a brit médiamogul, Lew Grade azzal a szándékkal indított el, hogy egy angliai szériával betörhessen az igencsak izolált amerikai piacra. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023. nyár számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár