2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tíz nagy győzelem a halál fölött

2020. március 21. 08:27 Magyar László András

Szifilisz

A szifiliszt a Treponema pallidum spirochete okozza. Európában az 1490-es években jelent meg Nápoly ostrománál, majd villámsebesen végigpusztította kontinenst. Sokáig úgy hitték, hogy a kórt Kolumbusz hajósai hurcolták be Amerikából, ám ez tévedés, 1490 körül csupán a betegség új, a korábbinál gyilkosabb változata ütötte fel a fejét. A korabeli nyelvekben a kórnak számos neve volt, a franciák olasz, az olaszok pedig francia betegségnek nevezték – a magyar „franc” szó is ennek az elnevezésnek az emlékét őrzi.

A szifilisz a XVI. század elején halálos kimenetelű volt, a beteget iszonyatos kiütések lepték el, majd szinte elevenen rothadt el. A szifilisz – amelynek neve egy olasz orvos–költő, Fracastoro versének címéből származik – nemcsak a testre, hanem a korszellemre is hatott, és a protestantizmus térhódításában is fontos szerepet játszott. A szifilisz szexuális úton terjed, ám öröklődhet is. Olykor évekig lappang, majd az idegrendszer és a keringés károsodása következtében szellemi és testi leépülést eredményez.

Számos híres ember halt meg e betegség következtében, köztük Friedrich Nietzsche, Semmelweis Ignác és Vörösmarty Mihály is. Kezdetben „csodaszerekkel”, guajacumfával, sarsaparillával, higannyal próbálták kezelni, ám egyik sem vezetett eredményre. A terápiában az áttörést Paul Ehrlich Salvarsan nevű, 1904-ben feltalált arzéntartalmú – a kemoterápia nyitányát jelentő – orvossága hozta el. A szifilisz penicillinszármazékokkal is gyógyítható, ám sajnos nem minden esetben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Edward Jenner egy gyermeket olt beAlbert Calmette és Camille GuérinA franciák magadaszkári inváziója során csupán 20 katonájuk esett el harcban, több mint hatezret a malária vitt a sírba
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár