2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Páratlan kincsleleteket hagytak az utókorra a történelem előtti idők fémkereskedői

2021. május 3. 18:18 Múlt-kor

Hívogat a túlvilág

A kereskedelmi kapcsolatokat jól jellemzik a sírokból előkerült tárgyak. Skandináviai és észak-lengyelországi borostyán, valamint csont-, és agancseszközök utalnak arra, hogy az Únětice-kultúra hatása szerte Európában elterjedt. A kultúra népessége csontvázas és hamvasztásos temetkezésekkel is rendelkezett, de előbbi volt az elterjedtebb.

Általában a települések közelében lévő halmokat, vagy kisebb kiemelkedéseket választották ki, ahol soros temetőkbe hantolták el az elhunytakat. Ezek általában lapos sírok voltak, de a gazdagabb és fontosabb személyek halomsírokba temetkeztek. Ezeket nem ritkán kirabolták, és a leletanyagukból csak nagyon kevés maradt meg.

Ilyen volt például a már említett Dieskau közelében talált halomsír, amelyből a nemesfémeket kilopták, és az arany sírmellékleteit eladták. A modern időkben elvégzett ásatásnak sikerült megállapítania azt, hogy a sírkamra ugyanúgy nyeregtetős megoldással készült, mint a házak, de föléje egy gigantikus méretű dombot emeltek, mintegy háromezer köbméternyi kőből. Ez sem védte meg, így az aranykincs néhány darabját manapság Moszkvában őrzik.

A legnagyobb halom a lengyelországi Łęki Małe lelőhelyen található, manapság 50 méter átmérőjű, és mintegy hat méter magas. A leubingeni halomban egy körülbelül ötvenéves férfi nyugodott, rajta keresztbe fektetve pedig egy 10 év körüli kislány, akit úgy tűnik, hogy megöltek, nem sokkal a férfi halála után. A sírmellékletek között aranyspirál, karperecek, tűk, kőből készült harci pöröly, bronzbalták, bronzvésők, bronztőrök, és kerámiák voltak.

Az Únětice-kultúrát több kisebb régészeti horizont követte, mint például a straubingi és az adlerbergi kultúrák, amelyekben megnövekedett a társadalmi rétegződés a korábbi időszakhoz képest, ennek a jele a fentebbi, leubingeni sír is. A késő bronzkorban azonban megjelent a területen a halomsíros kultúra, amely már egy sokkal harciasabb, és a lótartást ismerő népesség hagyatéka volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Finoman megmunkált műtárgy az Únětice-kultúrától: egy Kr. e. 2500 körülire datált ivókupa, amelyet Csehországban találtak.Kr. e. 2200 és 1200 közé datált tárgyak egy 19. századi német fametszetenBronzkori európai pár újkori művészi rekonstrukciójaVéső, baltafejek, spirális karperecek és kardok, amelyek a nebrai koronggal együtt kerültek előA Kr. e. 1600 és Kr. e. 1560  közé datált nebrai korongEgy aranypirál, két gyűrű, egy karkötő és két ruhatű a leubingeni királysírból
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár