2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Páratlan kincsleleteket hagytak az utókorra a történelem előtti idők fémkereskedői

2021. május 3. 18:18 Múlt-kor

Nemcsak manapság, hanem már a régészeti kutatások kezdeteitől fogva különleges figyelmet kaptak a fémeszközök. Az őskor periodizációja is az ember által felhasznált anyagokon nyugszik. A technológiai fejlődés azonban a régészeket is segíti. Fémkeresők segítségével ma már egyre több depóleletre bukkannak, amely számtalan bronzkori fémeszközt és szerszámot tartalmaz. A modern kutatások tudományos alapon nyugszanak, de a harmincas évek Németországában ideológiával bőven átitatott állítások is születtek régészeti kultúrákról.

Kezdeti botladozások

A kőrézkorban (eneolitikum) kezdődő Únětice-kultúra lelőhelyeinek kutatása már a 19. században elkezdődött. Ezt a korszakot korábban egyszerűen csak rézkornak hívták, de az elnevezés megtévesztő volt, mivel a fémeszközök elterjedése korántsem jelentette azt, hogy a kőeszközök eltűntek volna a mindennapi használatból.

A kultúra első leleteit Csehország területén 1879-ben tárták fel Čeněk Rýzner vezetésével. A Holý Vrch nevű dombon egy több mint ötven fős temető került elő, ez a hely pedig Únětice falu területén volt. Lengyelország területén Hans Seger volt az első, aki leírta a kultúrához tartozó leletanyagot, sőt, ő már összekötötte azt a csehországi leletekkel. A nagy-lengyelországi Łęki Małe királyi temetőkét a harmincas években tárták fel lengyel régészek, de az ötvenes években újabb kutatások következtek.

A németországi régészeti maradványok kutatástörténete már egy kissé kacskaringósabb utat járt be. 1877-ben fedezték fel Leubingen közelében azt a sírhalmot, amely azóta is az egyik leggazdagabb leletnek számít az Únětice-kultúra lelőhelyei közül. Friedrich Klopfleisch akkor még úgy vélte, hogy a feltárt leletanyag a vaskorból való, és a Hallstatt-kultúrához kötődik. Bár a datálása azóta értelemszerűen megdőlt, a harmincas években a német nyelvterületen Aunjetitz-kultúrának is nevezett régészeti horizontot is megpróbálták a náci Németország propagandacéljainak szolgálatába állítani.

A harmincas évek Németországának történelemfelfogása arról szólt, hogy az emberi kultúra legfontosabb vívmányait a németek, vagy a „germán faj” teremtette meg. Ennek következtében a náci propagandában kiemelt szerepet játszottak azok az ősi leletek, amelyek Németország területéről kerültek elő, különösen, ha azok valamilyen aktív szerepet töltöttek be bizonyos kerámiák, vagy technológiák szélesebb körű elterjedésében.

A Gustaf Kossina nevével fémjelzett tézis szerint az árja faj népesítette be egykor Csehszlovákia és Lengyelország területeit is, ami szemben állt a korszak másik nagy kutatójának, Gordon Childe-nak az „ex oriente lux” elképzelésével, amely szerint a kulturális vívmányok a Közel-Keletről terjedtek el egész Európában.

Az árja faj régészete később kiváló jogalapot teremtett arra, hogy a Harmadik Birodalom annektálja a felsorolt országokat. Hans Reinerth, a Reich német őstörténetért felelős helyettese szerint a német régészet feladata nem más, mint a német és indogermán őstörténet feltárása.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Finoman megmunkált műtárgy az Únětice-kultúrától: egy Kr. e. 2500 körülire datált ivókupa, amelyet Csehországban találtak.Kr. e. 2200 és 1200 közé datált tárgyak egy 19. századi német fametszetenBronzkori európai pár újkori művészi rekonstrukciójaVéső, baltafejek, spirális karperecek és kardok, amelyek a nebrai koronggal együtt kerültek előA Kr. e. 1600 és Kr. e. 1560  közé datált nebrai korongEgy aranypirál, két gyűrű, egy karkötő és két ruhatű a leubingeni királysírból
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár