Őrült uralkodók II.
2014. november 19. 14:15
A magát farkasnak képzelő VI. Károly
VI. Károly francia király gyermekként került a trónra, s egészen 20 éves koráig nagybátyjai vezették a százéves háborúban a korábbi sikereket követően újból kudarcokat elszenvedő királyságot. 1388-ban Károly illedelmesen megköszönte rokonainak addigi szolgálataikat, s visszavette az őt megillető jogokat. Uralkodásának első négy évében nem történt semmi említésre méltó, azonban 1392-ben rátört a királyra az első roham.
A francia udvart intrikák szövevényes hálója szőtte át, ebben az évben Károly egyik feltétlen hívével akartak végezni, a merénylőt azonban rokona, János herceg nemhogy kiadta volna, helyette védelmet nyújtott neki. A király seregével Bretagne-ba készült, amikor a Le Mans-i erdőben járva egyszer csak egy rongyokba öltözött mezítlábas leprás futott elő az egyik bokorból, megfogta a király lovának kantárját, és ezt kiáltja: "Ne tovább, nemes királyom, fordulj vissza, elárultak!" Károly kihúzta kardját, és a híveinek rontott. Négy testőrét leszúrta, mielőtt sikerült lefogniuk. Később magához tért, és elnézést kért tettéért.
Károly a Le Mans-i erdőben
Ezt követően gyakran elfelejtette a körülötte lévők, illetve a saját nevét is, valamint azt a tényt, hogy ő Franciaország királya. Több alkalommal megtörtént, hogy magát farkasnak képzelve végigfutott kastélya udvarán, és mindenkire ráüvöltött. Egyszer szabályosan kiborult azon, hogy megérintették, ugyanis azt képzelte, hogy üvegből van, s előfordult, hogy öt hónapon át nem volt hajlandó fürdeni és ruhát cserélni.
1393-ban Károly egy jelmezbálban mulatott, négy jelmezes társával volt összekötözve egy játék kedvéért, amikor a maskarájuk kigyulladt, többen közülük halálos égési sérüléseket szereztek, azonban a királyt hamar kimentették. A valószínűleg bipoláris zavarban szenvedő uralkodó nem tudta magát túltenni az eseten, s ez végleg "őrületbe" kergette őt, amit rokonai ismét kihasználtak, s átvették a fokozatosan polgárháborúba sodródó ország irányítását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap