Orgiák, vérivászat, hullagyalázás – tíz botrányos pápa
2017. január 25. 08:29
Korábban
„Egy pokolból jött démon”
IX. Benedek először 1032-ben, 20 évesen került a pápai székbe, más – megbízhatatlanként ismert – források szerint pedig mindössze 11-12 éves volt. Bár működéséről keveset tudunk, annyi bizonyos, hogy nem örvendett köztiszteletnek. Ferdinand Gregorovius 19. német történész egyszerűen csak „egy pokolból jött démonnak” hívta. Politikai ellenfelei már néhány évvel megválasztása után megpróbálták megölni, így elhagyta székhelyét, és ezalatt az egyik forrás szerint „lopott, gyilkolt, és egyéb, kimondhatatlan tetteket követett el”. Bár 1044 szeptemberében eltávolították a pápai székből, 1045 áprilisában visszatért, ám mindössze két hónapra. Állítólag jó pénzért eladta a hivatalt utódjának, VI. Gergelynek. Benedek azonban néhány évvel később, II. Kelemen halála után újra – immár harmadszor – pápa lett. Újabb nyolc hónappal később, 1048 júliusában aztán III. Henrik német-római császár végleg elűzte. IX. Benedek a valaha volt az egyik legfiatalabb egyházfőként, valamint az egyetlen, egynél többször megválasztott pápaként vonult be a történelembe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap