2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Minden eszközt bevetettek a Mediciek, hogy távol tartsák Bakócz Tamást Szent Péter trónjától

2022. június 15. 10:30 Múlt-kor

A pápaválasztás izgalmai

Az ország első számú egyházi méltóságává 1497-ben vált, amikor az egri püspökségét „elcserélte” Estei Hippolyt bíbornokkal, így Bakócz Esztergom érseke és egyben Magyarország prímása lett. VI. Sándor pápa 1500-ban bíborossá nevezte ki, majd utódja, II. Gyula a pápai címet követő második legmagasabb evilági titulussal, a konstantinápolyi pátriarka címmel is kitűntette.

A nagyhatalmi szövetségek és politika mentén jól egyensúlyozott, igyekezett kibékíteni a Szent Liga alapítóit – elsősorban Velencét, és a szövetséghez csatlakozó pápát – a francia királlyal és a Szent Ligát ellenző bíborosokkal.

Bár Európa-szerte ismertséget szerzett magának, ambícióit ez még nem elégítette ki. 1512-ben Rómába utazott, hogy részt vegyen a pápa által összehívott V. lateráni zsinaton. II. Gyula pár hónappal később, 1513 februárjában elhunyt, így Bakócz a pápai cím egyik legfőbb várományosává lépett elő.

Riválisa a neves itáliai családból származó – és nála jóval fiatalabb – Giovanni Medici volt, aki nem csak a bíborosok, hanem a római lakosság körében is nagy népszerűségnek örvendett. Bakócz Tamás ugyan ígéretet tett, hogy vagyona jelentős részét a törökök elleni védekezésre fordítja, de ez sem volt elég: a 25 bíboros szavazásán első körben senki sem szerezte meg a kétharmados többséget.

Fraknói Vilmos leírása szerint a legtöbb szavazatot (összesen 13-at) a bíborosok rangidőse, Valenciai János kapta, őt követte Bakócz Tamás 8 szavazattal. Ezután váratlan fordulat következett: „Mivel az öregek meggyőződvén a felől, hogy a fiatalokat Medicitől el nem vonhatják, arra határozták el magokat, hogy ők is csatlakoznak hozzá. Egymás után fölkeresték őt lakosztályában, és bemutatták neki hódolatukat. Még ugyanazon napnak (martius 10-ikének) esti óráiban befejezett tény volt az ő egyhangú megválasztatása, mely másnap reggel, formaszerű szavazással szentesítve lett”.

A döntés lényegében megszületett, a választás következő szakasza csupán formalitás maradt: Giovanni Medici – aki a X. Leó nevet vette fel – ülhetett fel Szent Péter trónjára. A többség a mecénást, a békés fejlődés előremozdítóját látta alkalmasabbnak, az új pápát 1513. március 19-én iktatták be tisztségébe.

X. Leó egyik első intézkedése volt, hogy egyik legfőbb riválisát teljhatalmú legátussá nevezze ki: megbízta egy átfogó, törökellenes hadjárat szervezésével. Bakócz a pápai bullát magával vitte a Magyar Királyságba, ahol elérte, hogy az I. Szelimmel kötött békét megszegve, 1514. április 16-án meghirdessék a keresztes háborút.

Azonban a hadak szervezésébe belebukott, a – közvetve – általa is kiváltott Dózsa György-féle parasztfelkelés törést hozott karrierjében, renoméja megromlott. Sikertelensége és nagyösszegű, felesleges kiadásai a reformációnak is megágyaztak Erdélyben, sőt, még törvényt is hoztak, hogy többé jobbágy származásúak ne ülhessenek püspöki vagy érseki székbe.

II. Ulászló 1516-os halálával és II. Lajos trónra lépésével hatalma és befolyása az udvarban is csökkent, életének utolsó szakaszában már egészsége is megromlott. Köszvény kínozta, ráadásul 1519-ben szélütést szenvedett, és végleg visszavonult az állami ügyek intézésétől. 1521-ben, 79 évesen hunyt el, nyughelye az általa építtetett Bakócz-kápolnában található.

Nem csak életében, hanem halálában is fontos volt számára, hogy aktívan részt vegyen a politika és környezete alakításában: végrendeletében nem feledkezett meg a török elleni harcokról, egyházáról, valamint a szegények támogatásáról.

Fraknói Vilmos így összegzi végakaratát: „A királynak, a végvárak megerősítésére, 40,000 arany forintot hagyományozott. Az általa alapított esztergomi kápolnának, illetőleg a káptalannak, mely a kápolnában az isteni tiszteletet végezni volt hivatva: a somogymegyei Szinyér kastélyt, a hozzá tartozó uradalommal; Gyöngyös mezővárosának általa zálogczímen birt negyedrészét; a borsodmegyei Czekin faluban egy birtokrészt; Budán és Pesten egy-egy házat; ingó vagyonának egyik felét. Lelke üdvének javára, szegények segélyezésére és az isteni tisztelet fényének emelésére ingó vagyonának másik felét hagyta.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Bakócz-kápolna (kép forrása: Wikipedia / Andres rus / CC BY-SA 3.0)X. Leó támogatói körében
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár