Miért tűzhették karókra a halottak koponyáit egy rejtélyes kőkorszaki közösség tagjai?

2018. február 22. 13:59

A mezolitikumban élt emberekről korábban úgy vélték, hogy tisztelettel bántak az elhunytak holttestével. A közelmúltban Svédországból előkerült karóra tűzött rejtélyes koponyák azonban ellentmondanak ennek a feltételezésnek.

Korábban

2009-ben éppen egy új híd építéséhez készülődtek Svédország déli részén, amikor az előzetes ásatások során a régészek több ezer éves tárgyakra bukkantak. Idővel újabb és újabb leletek kerültek felszínre, köztük különféle állatcsontok, szarvasagancsból faragott tárgyak, végezetül pedig emberi maradványok is. A vizsgálatok kimutatták, hogy a csontok egy nagyjából 8 ezer évvel ezelőtt élt, mezolitikumi, vagyis középső kőkorszaki vadászó-halászó-gyűjtögető közösség tagjaihoz tartoztak.

A korábban ismert mezolitikumi temetkezések alapján a régészek úgy vélték, hogy a korabeli emberek „tiszteletben tartották az elhunytak testi integritását”, értve ezalatt, hogy a halottaikat „egyben”, mindenféle csonkítás vagy testi módosítás nélkül helyezték örök nyugalomra. A Svédországban előkerült leletek azonban a feje tetejére állították ezt a teóriát.

A feltárás során tíz kőkorszaki ember – kilenc felnőtt és egy csecsemő – koponyáját fedezték fel, amelyeket egy sűrű kőrakásra helyeztek. Ami igazán különös volt rajtuk azonban, hogy a koponyákról hiányzott az állkapocscsont és kettőből egy-egy, jó állapotban fennmaradt fa karó állt ki alul. A környéken további karók is előkerültek, ami arra utal, hogy egykor valamennyi koponyát egy-egy ilyen rúdra erősítették.

A koponyák körül állatcsontokat helyeztek el aszerint csoportosítva azokat, hogy milyen fajta állatokhoz kapcsolódtak. A régészek szerint ez arra utal, hogy nem csak ember és állat között tettek különbséget, de már az állatokat is osztályozták valamilyen szempontok szerint. A koponyák vizsgálata továbbá kimutatta, hogy azok tetején egyértelmű fejsérülések nyomai látszanak. Ezek azonban valószínűleg nincsenek közvetlen kapcsolatban az egykor élt emberek halálának okával, ugyanis a legtöbb koponyán már a gyógyulás jeleit is fel lehet ismerni.

Mivel az ilyesfajta „temetkezésnek” egyelőre nincsen ismert párhuzama, a régészek csak találgatni tudnak, hogy pontosan mi is állhat a koponyák által felvetett kérdések hátterében. Nyilvánvalóan tűnik, hogy az elhunytak koponyáit nyilvánosan kiállították, de arról megoszlanak a vélemények, hogy ez valamiféle tiszteletadási szertartás lehetett a közösség részéről, vagy esetleg a legyőzött ellenségtől szerzett trófeaként szolgáltak.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a csontokon nem fedezhető fel közvetlen bizonyíték arra, hogy azokat szándékosan fejezték volna le, sokkal inkább úgy tűnik, hogy a koponyák a holttestek természetes bomlása során vált el a test többi részétől. Mindez pedig arra utalhat, hogy a karóra helyezett koponyák először más helyen voltak eltemetve, és csak később kerültek oda, ahol a régészek rájuk bukkantak.

Ugyancsak nincs biztos magyarázat a koponyákon található sérülésekre sem. Valószínűsíthetően valamiféle erőszakos cselekedet nyomai lehetnek, igaz az sem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy baleset okozta őket. Érdekesség, hogy a férfi és női koponyákon eltérő sérülésekkel találkozunk, ami valamilyen kulturális szokásra utalhat, de akár egy több ezer évvel ezelőtt történet „házastársi erőszak” mementóit is felfedezhetjük bennük.

A kutatás tovább folytatódik a környékbeli mocsarak feltárásával. A kutatók azt remélik, hogy új, a koponyákkal párhuzamba állítható leletek előkerülésével könnyebben tudnak majd magyarázatot adni a rejtélyes jelenségekre.