Megtalálták Zrínyi Miklós lovának itatóvályúját Zrínyi-újvárnál
2017. június 7. 09:57 MTI
Megtalálták Zrínyi lovának itatóvályúját, illetve annak darabjait az őrtilosi Zrínyi-újvárnál zajló ásatásokon. Amíg nem viszik a végleges helyére, levegőtől elzárva tárolják a Zalavíz Zrt. zalaegerszegi telephelyén.
Korábban
A Göcseji Múzeum munkatársai vitték el az őrtilosi Zrínyi-újvárnál lévő ásatási területről a nemrég előkerült itatóvályút és annak darabjait kedden, amelyeket a Zalavíz telephelyén tiszta vizű medencében tárolnak ideiglenesen, így próbálják megóvni a leleteket.
Az őrtilosi Zrínyi-újvárnál nemrég fogtak hozzá a legizgalmasabb részhez, a kút feltárásához. Esterházy Pál szerint a vár 1664-es török ostromakor a hódítók bosszúból magyar védők holttesteit dobták a kútba, és megmérgezték ezzel a vizet, amiért Zrínyi a téli hadjárata során a kút kupolája fölé rakatta azt az aranyozott zászlót, amit Szulejmán szigetvári síremlékének tetejéről hoztak el.
Vándor László, az ásatást vezető régész korábban elmondta: három régész és négy kútásó már tíz méternél is mélyebbre jutott, de az említett emberi maradványokat nem találták meg. Előkerültek viszont embericsont-töredékek, amelyekről nem tudni, mikor kerültek oda. Megtalálták a lerombolt egykori kútház több darabját, gerendáját is.Az őrtilosi Zrínyi-újvár a Zrínyi Miklóshoz köthető egyetlen magyarországi épített emlék.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap