2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Valószínűleg soha nem találják meg Zrínyi sírját

2016. szeptember 5. 16:27 MTI

Valószínűleg soha nem találják meg Zrínyi Miklós szigetvári védő sírját - közölte Katona Csaba történész az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. A történész Szulejmánról is beszélt, akivel kapcsolatban hangsúlyozta, megítélését kétfelé kell választani.

A kutató elmondta, a hadvezér végső nyughelyéről nem születtek pontos feljegyzések. Elképzelhető, hogy tömegsírba került, de ha nem, akkor is jelöletlenbe - emelte ki a történész. Katona Csaba I. Szulejmánról is beszélt. Közlése szerint a Szigetvár ostroma alatt elhunyt török szultánt először Magyarországon temették el, később azonban preparált holttestét Isztambulba vitték. Így fordulhatott elő, hogy két sírhelye is volt - jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy Szulejmán megítélését kétfelé kell választani: kiemelkedő államférfi volt, a magyar történelemben ugyanakkor negatív szerepet játszott, mert hódítóként érkezett. Pécsett négynapos nemzetközi emlékkonferenciát tartanak hétfőtől Zrínyi Miklós halálának 450. évfordulóján. Ennek során több irányból közelítik meg Szulejmán életművét, és megvizsgálják, milyen helyet foglal el a szultán a különböző nemzetek történelmi emlékezetében - mondta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár