Mao Ce-tung 1973-ban tízmillió kínai nőt akart „exportálni” az Egyesült Államokba

A beszélgetés az év februárjában egy pekingi villában zajlott. A beszámoló szerint a kínai államfő hajnalig beszélgetett szivarozva Kissingerrel, és számos témát érintettek, mint például a Szovjetunió erősödését és Tajvan kérdését. Igen különös szakaszhoz érkezett ezek után az eszmecsere: Mao felajánlotta, hogy nagyszámú kínai nőt „küld” az Egyesült Államokba.

Mao úgy jutott el az ajánlathoz, hogy felhozta, milyen gyenge az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi kapcsolat, majd megjegyezte, Kínában a nőkből van felesleg. A kereskedelem beindítása érdekében azt ajánlotta, több ezer kínai nőnek engedélyezi az Egyesült Államokba való vándorlást. Mao mondandója egyre bizarrabbá kezdett válni: amikor először szóba hozta, hogy nőket „exportálna” Amerikába, a szobában ülő többi ember, köztük Csou En-laj miniszterelnök, hangos nevetésben tört ki – úgy gondolták, a pártfőtitkár nyilván viccel.

Kissinger viccelődve azt válaszolta, az Egyesült Államokban nincs semmiféle „kvóta” a kínai nőkre – a tanácsadó leginkább vissza szerette volna terelni a beszélgetést komolyabb témákra. A Szovjetunió által mindkét országra jelentett veszélyt emlegette, és egy diplomáciai kapcsolatfelvétel és szovjetellenes együttműködés alapjait próbálta megvetni.

Mao azonban nem tágított a nők „exportja” mellől, és tovább győzködte Kissingert: „Hadd menjenek az Önök helyére. Katasztrófákat fognak előidézni. Ezzel a mi terheinket csökkentik.” Ekkor megismételte az ajánlatot: „Kellenek a kínai nőink? Tudunk adni belőlük tízmilliót.” Kissinger udvariaskodva megjegyezte, mennyivel jobbnak tűnik a nagyobb szám ajánlata, Mao azonban láthatóan egyáltalán nem akart továbblépni. Így szólt: „Ezzel eláraszthatjuk az Önök országát katasztrófákkal, és hátráltathatjuk az Önök érdekeit. A mi országunkban túl sok a nő, és sajátos módon végzik a dolgukat. Gyermekeket szülnek, de túl sok gyermekünk van.”

Kissinger diplomatikusan azt válaszolta, meggondolja az ajánlatot, és igyekezett ismét a Szovjetunióra fókuszálni a beszélgetést. Némi politikai diskurzus után azonban a kínai pártfőtitkár ismét megragadta az alkalmat, hogy a nőkre panaszkodjon: elmondta, hogy szerinte ha háborúra kerül sor a Szovjetunióval, a kínai nők hátrányt jelentenének. „Annyi nő van az országunkban, aki nem tud harcolni” – mondta.

Külügyminiszter-helyettese, Vang Hai-dzsung ekkor figyelmeztette, hogy ha folytatja ezt az eszmefuttatást, és a találkozóról készült jegyzetek valaha nyilvánosságra kerülnek, az igen rossz fényt vetne rá és egész Kínára. Mao ekkor felhagyott a nők ostorozásával, azonban amikor elköszönéskor Kissinger tréfásan megemlítette, hogy akár el is árulhatná a világnak a pártfőtitkár gondolatait a következő sajtótájékoztatón, Mao azt válaszolta: „Nem félek semmitől. És különben is, Isten már meghívót küldött nekem.”

Tény, hogy az államfő igen hevesen köhögött már a megbeszélés alatt is, végül azonban még három évet élt, haláláig betöltve hivatalát. Az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság között 1979-ben történt meg végül a formális diplomáciai kapcsolatfelvétel, amikor az Egyesült Államok elismerte az országot, mint Kínát (Tajvannal, azaz a Kínai Köztársasággal szemben).

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2010

• Woodrow Wilson és a nők
• Mona Lisa a fontainebleau-i fürdőben
• Az elkábított válogatott
• Az első igazi First Lady
• A római kor ékszerei
• Egyet fizet, kettőt kap - Politikus First Ladyk a Fehér Házban
• Igazolt bornírtságok
• Wellness és fitnesz a Balaton partján