2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mai magyar nyelvre átültetve újra megjelent Széchenyi Hitel című műve

2016. szeptember 13. 12:43 MTI

Mai magyar nyelvre átültetve adta közre Széchenyi István először 1830-ban megjelent Hitel című munkáját a Széchenyi Alapítvány - mondta Buday Miklós, a szervezet elnöke. Hozzáfűzte: noha a "legnagyobb magyar" szellemi hagyatéka 2014 óta a Hungarikumok Gyűjteményét gazdagítja, a magyar gazdasági szakirodalom egyik első képviselőjeként számon tartott Hitelt nagyon kevesen olvassák, mivel a - Széchenyi későbbi műveihez képest is - nagyon régies, és szótár nélkül alig értelmezhető, nehézkes szöveggel csupán kevesek képesek megbirkózni.

Az átírás szempontjairól szólva Buday Miklós elmondta: törekedtek megőrizni a szöveg pontos tartalmát és Széchenyi mondatainak "ízeit", ugyanakkor sokat változtattak az eredeti mondatszerkezeteken és szavakon is. Széchenyi hosszú, olykor másfél oldalas "elkalandozásait" tagolták, a somogyi tájszavakat mai magyar megfelelőjükkel helyettesítették, a ragozást pedig a korszerű nyelvtani szabályokhoz igazították. Emellett kiirtották a szövegből több mint hétezer aposztrófot is.

Az eredeti szöveg átírásán egy éven keresztül hat munkatárs - Buday Miklós mellett Dudás Márta, Horváth Attila, Velkey Ferenc, Kovács Anna és Rigó Mihály - dolgozott. Az alapítvány vezetője szerint a Hitel ma is érvényes mű, aktualitásából semmit nem von le a megjelenése óta eltelt csaknem 200 év, annak ellenére, hogy a Széchenyi István által tárgyalt gazdasági problémák eltértek a maiaktól, és az akkori feltételek, körülmények is különböztek.

"A Hitel nem csupán a gazdasági értelemben vett kreditről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy higgyünk és tudjunk hinni egymásnak" - fogalmazott Buday Miklós, aki szerint az önismeret fontosságától a másik meghallgatásának jelentőségéig komoly erkölcsi kérdések és alapvető emberi mondanivaló szövi át a művet. A Hitel emellett kiemelt figyelmet fordít a nemzeti sajátosságok megőrzésére is, mivel Széchenyi István hiszi, hogy "nem lehet egy az egyben átvenni angol, német vagy francia példákat".

"Mindenkinek tudom ajánlani a Hitelt, aki szeretne javítani a sorsán " - hangsúlyozta, kiemelve: a gazdag jegyzetapparátussal és kísérő tanulmányokkal ellátott kötet segíthet eligazodni abban is, hogy mit kell tenni, ha sikeresebbek akarunk lenni vagy jó döntéseket szeretnénk hozni egyéni és közösségi szinten egyaránt. Buday Miklós beszélt arról is: bár jó volna, ha Széchenyi többi művét is meg tudnák jelentetni mai magyar nyelven, de ezt fontosságban megelőzi, hogy a Hitel pontos német fordításban, valamint angolul és franciául is olvasható legyen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár