„Legyen művelt, de csak mértékkel” – milyen sors várt a nőkre az ókori Rómában?
2017. május 17. 08:29
Korábban
Ki nevelje a gyereket válás után?
A római államban a házasság a társadalom egyik legfontosabb összetartó ereje volt, bár nem abban az értelemben, ahogy ma tekintünk rá. Elsősorban az egyes családok közti politikai szövetségkötés megpecsételésére szolgált. Minthogy azonban a politika forgandó, könnyen előfordulhatott, hogy egy-egy korábban megkötött házasság már nem szolgálta a családfő aktuális érdekeit. Ennek megfelelően a válás rendkívül gyakori volt az ókori Rómában, ami nem csoda, hiszen szinte semmilyen adminisztrációs akadállyal sem járt: egy házasság abban a pillanatban véget ért, amikor valamelyik fél ezt kimondta.
Ugyanakkor nem csak a házastársak dönthettek saját sorsukról. Az apák általában azután is joghatósággal rendelkeztek lányaik felett, hogy kiházasították őket, így lényegében bármikor felbonthatták lányuk házasságát, hogy valaki máshoz adják férjhez. Ilyen esetben a törvény lehetőséget adott arra is, hogy a feleség családja visszakövetelje a férjtől a korábban neki kifizetett hozomány összegét, kivéve akkor, ha bebizonyosodott, hogy az ara hűtlen volt urához.
A római válás még egy fontos szempontból eltért a modern viszonyoktól. Napjainkban a házasság felbontása után, túlnyomó többségben az édesanyához kerülnek a közös gyermekek. Az ókori Rómában azonban az anyák semmilyen joggal nem bírtak gyermekeikre nézve, azok hivatalosan mindig édesapjukhoz kerültek. A mindennapi gyakorlatban természetesen nem egyszer előfordult, hogy ha az apának úgy kényelmesebb volt, a gyermekek mégis az anya háztartásában nevelkedtek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap