Kannibál himnusztól a szent emberhúsig – az emberevés rövid története

Leningrádtól Ugandáig

A kannibalizmust az ember hajlamos egy barbárabb korhoz köthető, a történelem szemétdombjára került szokásként értelmezni, holott még a 20-21. században is felütötte-felüti a fejét. A németek által a második világháború alatt körbezárt Leningrád közel 900 napig zajló ostroma idején éhező lakosok az életben maradás érdekében olykor még az emberhús fogyasztásától sem riadtak vissza, de  többek között az 1972-ben az Andokban lezuhant uruguayi rögbicsapat esetét is említhetnénk, a 21. századból pedig az anarchiába süllyedt Közép-Afrikai Köztársaságban volt nemrég példa kannibalizmusra. Az Orvosok Határok Nélkül (Médecins Sans Frontières) nevű szervezet az 1980-as években dokumentált a libériai katonák között megfigyelt „ritualizált kannibál ünnepségeket”, és azóta a jelenség csak még jobban elterjedt. A 2000-es évek elejére az emberevés bevett szokás lett az anarchia közelébe süllyedt országban, de Kongóban, Sierra Leonéban és Ugandában (Joseph Kony seregének gyermekkatonái körében) is jegyeztek fel kannibálokról szóló történeteket.  

A háborús övezetekben emberhúst fogyasztók gyakran örömmel tisztázzák motivációjukat: ami pedig nem más, mint az a hiedelem, amely szerint a kannibalizmus spirituális és fizikai erővel ruházza fel az erre vetemedőt (vagyis a „megevett” ereje átszáll rá). Az emberevésnek emellett propagandaértéke sem elhanyagolható, tekintve, hogy az ellenség megfélemlítésére is tökéletesen alkalmas módszer a kannibalizmus gyakorlásáról szóló pletyka elterjesztése. Ez megfigyelhető például Bokassa császár kannibalizmusáról elterjedt szóbeszéd esetében is. A gyerekhadseregekben gyakran az emberhúsfogyasztás jelenti a beavatást, a fiúk ennek segítségével válnak férfivá. 

A kannibalizmusnak nincs egyetlen, univerzális jelentése, azt ugyanis mindig az adott kultúrában betöltött (spirituális) szerepe határozza meg. Az ókori Egyiptomban a fáraók számára örök életet biztosított a túlvilágon, a druidák esetében feltehetően a mezőgazdasággal és a termékenységgel volt összefüggésben, máshol pedig a felhatalmazás és a megfélemlítés, valamint a kedves halottak tiszteletének eszköze. A kannibalizmus azonban legfőképpen tabu.

A tabura gyakran tiltott cselekvésként gondolunk: ilyen a testvérek közötti házasság tabuja, vagy – bizonyos kultúrákban – a tehén- vagy disznóevés. Ha azonban a szó mélyebb jelentését nézzük, azokat a pontokat jelöli, amely mentén a szent és a profán találkozik: szexuális érintkezés, ölés, gyermekszületés. Ezeket a cselekvéseket számos kultúrában „tisztátalannak” tartják, ám egyben egy mély szentségjelentést is csatolnak hozzájuk. Az antropológusok gyakran olyan tevékenységként határozzák meg a tabut, amely „túl” szent ahhoz, hogy hétköznapi körülmények között gyakorolják, olyan tevékenységként, amely nagy veszélyt rejt magában, miközben a legmélyebb energiákat szabadítja fel. A kannibalizmus az egyik legerősebb tabu, és pontosan ez az, amiért ezt sokan az egyik legszentebb rítusnak tartják már az ősidők óta.

1. Leningrádtól Ugandáig
2. Kegyetlen ősök és éhező fáraók
3. Emberhússal a Nirvanába

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2014

• Mátyásdomb: Lonkai-kastély
• Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
• Zrínyi kirohanásai
• Az ujj nélküli apáca titka
• A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
• Kémelhárítók „rendszerváltása"
• Színészből lett politikusok
• A maffia Tízparancsolat-értelmezése
• A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma