2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

John F. Kennedy kampányában is felhasználhatta állítólagos alvilági kapcsolatait Frank Sinatra

2021. december 12. 09:55 Múlt-kor

Egy fotó, és ami mögötte van

Sinatra vélelmezhető alvilági kapcsolatainak a legjobb illusztrációja az a fénykép, amely Havannában készült róla és egy csapat olasz származású maffiózóról. 1946 decemberében a frissen szabadult Lucky Lucianót a hatóságok visszatoloncolták volna Szicíliába, ám ő ehelyett Kuba felé vette az irányt.

Az ország akkoriban jelentős amerikai befolyás alatt állt, amely többek között az alvilág egyfajta „exportjával” is együtt járt. Az olasz maffia tagjai kaszinókat működtettek, és meghúzódhattak Kuba területén.

Az úgynevezett havannai konferencián Luciano és társai a Hotel Nacionalban gyűltek össze, hogy megtárgyalják a különböző csoportok közötti vitás kérdéseket, így például a havannai kaszinók sorsát, illetve a heroincsempészettel kapcsolatos aktuális kérdéseket. A nagyszabású esemény külsőleg gazdag emberek gálájára emlékeztetett, amelyre mások mellett fellépő művészként hívták meg Frank Sinatrát is.

Az énekes Havannába több olyan ismerősével együtt érkezett, akik valóban a maffia tagjai voltak, kubai tartózkodása idején pedig mintegy testőrként szolgáltak mellette. Amikor a sajtó tudomást szerzett Sinatra havannai szerepléséről, volt olyan újság, amelyik „Shame, Sinatra” (Szégyen ez, Sinatra) szalagcímmel jelent meg.

Sinatra a róla kialakított kép – és a gyanúra okot adó megnyilvánulások miatt – soha nem tudott szabadulni azoktól a pletykáktól, amelyek újra és újra kapcsolatba hozták a szervezett bűnözéssel. Úgy öltözködött például, mint egy gengszter, hozzájuk hasonlóan beszélt, olasz származású is volt, olyan környezetben nőtt fel, és olyan emberekkel barátkozott, akik távolabbi, közelebbi kapcsolatot ápoltak a maffiával.

Ráadásul az 1960-as években Sinatra még kaszinót is üzemeltetett. Az FBI által 1998-ban nyilvánosságra hozott aktákból azonban az állandó kapcsolattartáson kívül semmit nem tudtak rábizonyítani, ő maga pedig a nyilvánosság előtt többször is határozottan cáfolta az alvilággal való összeköttetéséről szóló rágalmakat.

Ma az valószínűsíthető, hogy ha ismert is a szervezett bűnözésből különböző figurákat, a velük való kapcsolata leginkább énekesi mivoltából fakadt, és nem volt egyik olasz alvilági csoportosulás tagja sem.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár